Foci

Huszti Szabolcs óriási hibát követett el

A magyar játékos engedély nélkül kezdte meg szabadságát és a bajnoki szezon végeztével edzést mulasztott.Hannover súlyos, 6 millió forintos büntetéssel fenyegeti.

Ugyan a Bayern már réges-rég megnyerte a Bundesligát és a hétvégén az utolsó meccset is lejátszották a bajnokságban, ennek ellenére a klubok nem engedték azonnal szabadságra játékosaikat. Levezető edzéseket tartanak és hírverő meccseket játszanak. Május 19-ig pontosan négyet.

Legalábbis ezt látszik megerősíteni a klub honlapján olvasható hír, miszerint már ma, azaz kedd délután 18.30-tól a Vfl Biickeburg csapatával játszik a Jahn Stadionban a Hannover.


Úgy látszik Huszti Szabolcs Németországban is öntörvényű maradt
Fotó: europress

Na ezeket nem várta meg Huszti, hanem fogta magát és nyaralni ment. A klub vezetői

„Huszti ezzel elvágta magát. Egy profinak ugyan vannak jogai, de kötelességei is. A mérkőzéseken és az edzéseken való részvétel különösen az” – jelentette ki Dirk Dufner sportigazgató, a bild.de-n. Martin Kind klubelnök erre csak ráerősített azzal az elég egyértelmű mondattal, miszerint Huszti cselekedete teljesen elfogadhatatlan, és szembemegy a klub érdekeivel. Az elnök ezért súlyos, 20 ezer eurós büntetést helyezett kilátásba.

Huszti csapata legjobbja, az utolsó fordulóban bombagólt lőtt, és menedzsere Vladan Filipovics jelenleg is azon dolgozik, hogy a 31 éves labdarúgónak lehessen még egy nagy dobása, azaz Németországon belül, vagy kívül egy magasabban jegyzett csapatba igazolhasson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik