Tudomány

Hőszigetelő betonból épülhet ház

Már nyáron megépülhet az első olyan ház, amely a magyar szabadalomnak számító hőszigetelő betonból épül.

A kiemelkedően jól hőszigetelő beton magyar világszabadalom, és önmagában is alkalmas akár passzív házak, vagyis minimális energiát igénylő épületek építésére is.

A beton magyar fejlesztés. Korábban elsősorban Amerikában már kisérleteztek a technológiával, melynek lényege, hogy a betonhoz szükséges sóder egy részét fából, növényekből, vagy akár újrahasznosított papírból származó cellulózzal helyettesítik. Az újdonság a korábbi papírbetonokhoz képest, hogy homogén anyagot sikerült előállítani.

Az újfajta beton sokkal jobb hőszigetelő, mint a hagyományos: az anyag önmagában, további szigetelés nélkül is alkalmas akár a legalacsonyabb energiaigényű passzívházak építésére is – mondta el Felföldi Imre, a szabadalom egyik tulajdonosa, a fejlesztő Heller Bau System egyik igazgatója.

Az új beton megtartja a hagyományos szilárdságát, a húzószilárdsága pedig lényegesen jobb. Ezen túl képes követni a földkéreg mozgását, így akár földrengésbiztos épületekhez is használható. Előállítási költségei alacsonyabbak a hagyományosnál, mivel kevesebb cement szükséges hozzá.

Az újfajta betonból az első épületet Magyarországon a tervek szerint nyáron kezdik építeni, Debrecenben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik