Foci

Bejelentette Mancinit az olasz szövetség

Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) hétfőn bejelentette, hogy Roberto Mancini lesz a válogatott szövetségi kapitánya. A FIGC honlapján megjelent közlemény szerint az 53 éves edző szerződésének részleteiről csak később számolnak be.

Az olasz sportsajtó értesülései szerint a megállapodás a 2020-as Európa-bajnokság végéig szól majd, de egy opció alapján 2022 nyaráig meghosszabbítható lesz, és évente kétmillió eurós (630 millió forint) alapfizetést tartalmaz.

Mancini vasárnap közös megegyezéssel szerződést bontott a szentpétervári Zenit csapatával, amelyet tavaly nyár óta irányított. Korábban a Fiorentina, a Lazio, az Internazionale, a Manchester City és a Galatasaray együttesét is irányította. Az olasz válogatott nem jutott ki a nyári, oroszországi világbajnokságra, Gian Piero Ventura kapitánynak ezért kellett távoznia posztjáról. A nemzeti együttest azóta ideiglenes megbízatással Luigi Di Biagio irányította.

Mancini május 28-án, a Szaúd-Arábia elleni barátságos meccsen mutatkozik be a kispadon.

Kiemelt fotó: Fotó: figc.it

Ajánlott videó

Olvasói sztorik