„Azt hiszem, hogy az államfő sorsa még ezen a napon el fog dőlni” – nyilatkozta az orvos a Die Presse című osztrák lapnak kedd délelőtt folyamán. Az orvos elmondása szerint az oxigénhiány következtében az államfőnek több szerve is felmondta a szolgálatot, és egyes szervek támogatása vagy helyettesítése nem vezetne a kívánt sikerhez.
A 72 éves államfő szívműködése hétfőn állt le, majd újraélesztése után helikopteren beszállították a bécsi általános közkórházba, ahol az intenzív osztályon mélyaltatásban tartják, lélegeztető géppel biztosítják szervezete oxigénellátását.
Thomas Klestil második elnöki megbízatása csütörtökön jár le. Utódját, Heinz Fischert, akit áprilisban választottak meg köztársasági elnöknek, csütörtökön iktatják be tisztségébe. Addig Wolfgang Schüssel kancellár látja el ideiglenesen az államfői teendőket, Klestilt pedig egy későbbi időpontban búcsúztatják.
Klestil csütörtökig számtalan programot bonyolított volna le, amelyek közül már lemondták a hétfőre tervezett búcsútalálkozóját a tartományok vezetőivel.
Klestil egyébként már hosszabb ideje tüdőproblémákkal küszködik. Először 1996 szeptemberében került kórházba atípusos tüdőgyulladással. Akkor 4 napig altatták, de az orvosok nem tájékoztatták erről az ország politikai vezetését. A késői tájékoztatás után Franz Vranitzky akkori osztrák kancellár vette át ideiglenesen az államfői teendők ellátást. Klestil csak október elején vette vissza a köztársasági elnöki tisztség gyakorlását, néhány hétig betegágyából látta el feladatait.
Az elnök 1996 novemberében tüdőembólia miatt 10 napra ismét kórházba került, legutóbb pedig tavaly júniusban szorult kórházi ápolásra enyhe tüdőgyulladással. Tavaly novemberben olyan szerencsétlenül esett el az elnöki rezidencia fürdőszobájában, hogy mindkét Achilles-ínját meg kellett operálni, hétfőn pedig ismét kórházba szállították kritikus állapotban.
