Belföld

Szigorú vasárnap: lezárások és tilalmak szerte a fővárosban

Demonstráció, kézimeccs, úttisztítás és futóverseny is lesz.

Szerte a fővárosban lesznek forgalomkorlátozások vasárnap rendezvény, demonstráció, kézilabda-mérkőzés, úttisztítás és futóverseny miatt – közölte honlapján a rendőrség.

Demonstráció (Az Élet Menete) biztosítása miatt hétfőn hajnali 4 óráig tilos megállni a Friedrich Born rakpart mindkét oldalán a Lánchíd és az Erzsébet híd között, vasárnap 20 óráig a Március 15. téren az Erzsébet híd alatti területen, a Szent Gellért rakpart Duna felőli oldalán az Y elágazás és az Erzsébet híd között, valamint a Szent Gellért rakpart hegy felőli oldalán az Erzsébet híd lehajtója és a Rudas fürdő melletti átkötő út között.

Ugyanezen okból lezárják hétfőn hajnali 4 óráig a Budai alsó rakpartot a Halász utca és a Rákóczi híd közötti szakaszán, valamint vasárnap 17 óráig a Március 15. tér – Kossuth Lajos utca – Szabad sajtó út –Erzsébet híd – Döbrentei tér – Szent Gellért rakpart útvonalat, illetve vasárnap 16 órától 16.30-ig a Szabadság híd Pestről Budára tartó forgalmi sávját.

Kézilabda-mérkőzés (női BL négyes döntő a győriek részvételével) miatt vasárnap 22 óráig tilos megállni a Stefánia út páros oldalán az Egressy út és az Ifjúság út közötti szakaszán, valamint az Ifjúság úton a Hotel Arénától a Papp László sportaréna mélygarázs lejáratáig. Emellett vasárnap déltől 22 óráig lezárják az Ifjúság útját a Stefánia út és a Dózsa György út közötti szakaszán.

Úttisztítás miatt tilos megállni vasárnap 10 órától délig a Berzsenyi Dániel utca mindkét oldalán a Rákóczi út és a II. János Pál pápa tér között, déltől 14 óráig pedig a Puskin utca mindkét oldalán a Bródy Sándor utca és a Rákóczi út között.

Ezen kívül futóverseny miatt lezárják vasárnap 10 órától délig a Zoltán utca – Nádor utca – Steindl Imre utca – Akadémia utca – Zoltán utca – Széchenyi felső rakpart – Kossuth tér – Id. Antall József rakpart (Eötvös térnél visszafordító) – Jászai Mari tér – Margit híd szélső forgalmi sáv – Árpád fejedelem útja szélső forgalmi sáv – Bem felső rakpart szélső forgalmi sáv – Margit híd szélső forgalmi sáv – Jászai Mari tér – Széchenyi felső rakpart – Id. Antal József rakpart – Kossuth Lajos tér – Garibaldi utca – Nádor utca – Szabadság tér útvonalat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik