Szórakozás

Steve Jobs utódja durván celebizálódik

Elon Musk neve az utóbbi időben gyakrabban kerül címlapra, mint bármelyik A-listás celebé. Eddig csak őrült ötletei és technikai vívmányai miatt cikkeztek róla, most már a magánéletét is kiemelt figyelemmel követi a sajtó. Nem véletlenül: jelenleg az egyik legjobb parti a világon, már ha az anyagi oldalt nézzük. A nők sorba állnak érte, de ő egy sokak szerint földönkívüli külsővel rendelkező hölggyel jelent meg a Met-gálán. Kicsoda Elon Musk, és miért van ekkora jelentősége?

Valószínűleg korunk egyik legjelentősebb zsenije, akit Vasembernek és Steve Jobs utódának is neveztek már, és jócskán rá is játszik a hírnevére. Nem tudni, miért van erre szüksége, ugyanis nem abból él, hogy cikkeznek róla, hanem abból, hogy teljesen elborult ötletei vannak, és rendre meg is valósítja őket.

Olyan anya nevelte, aki 3 gyerek mellett modellkedett és megcsinálta saját táplálkozási vállalkozását, pedig a válás után nem vetette fel őket a pénz. Maga nyírta a gyerekek haját, mert arra már nem telt volna. Sosem az anyaság határozta meg az életét, szabadon engedte a gyerekeit, amennyire csak tudta, és hagyta őket kibontakozni abba az irányba, amerre menni akartak. Így az egyik az ételek, a másik a filmezés, a harmadik pedig a technológiai vívmányok irányába indult.

Elon Musk (@elonmusk) által megosztott bejegyzés, Szept 24., 2017, időpont: 9:04 (PDT időzóna szerint)

Hogyan lett milliárdos?

Elon Musk első üzleti fogása 12 évesen írt Blastar nevű játékprogramjának eladása volt, ezért 500 dollárt kapott. A következő már kicsivel nagyobb dobás, az öccsével alapított Zip2 nevű internetes vállalatot 1999-ben 341 millió dollárért értékesítették. Amikor épp nem ment jól a vállalkozás, az irodában aludt, és a közeli YMCA szállón zuhanyzott. Üzleti tehetsége minden területen kibukott, már egyetem alatt kibérelt egy csoporttársával egy 10 szobás házat, amit szórakozóhellyé alakítottak.

A Zip2-ból nyert pénzből hozta össze a PayPalt, ahonnan ausztrál nyaralása alatt kirúgták vezetői posztjáról, mire ő megvonta a vállát, és azt mondta,

ez a gond a nyaralásokkal.

Szerencsére a céget végül 1,5 millióért továbbadta az eBay-nek 2002-ben. Ezután kitalálta, hogy önerőből fejleszt egy űrkapszulát, mellyel akár emberek is tudnának utazni a Nemzetközi Űrállomásra. Erre a projektre létrehozta a SpaceX céget, és 10 év alatt meg is valósította a tervét. Hosszú távon azon dolgoznak, hogy a Földön kívül más bolygókat tegyenek lakhatóvá, például a Marsot vagy a Holdat.

Közben anyagilag beszállt a Tesla Motors cégbe, amiben akkor egyedül ő látott elég fantáziát a befektetők közül, akiket megkerestek. Így a cég főrészvényese, idővel az elnöke lett.

Majd 2013-ban megálmodta, hogy forradalmasítja a vasúti közlekedést, és belekezdett a Hyperloop megvalósításába, ahol az utasszállító kapszulák egy légritkított csőben haladnak, melyeket egy lineáris motor hajt meg. Meg is kezdték többek közt a Budapest-Bécs-Pozsony vonal kiépítését, a tervek szerint 2020-ra 1200 km/órás sebességgel zúzhatunk Bécsbe, tehát gyorsabban, mint repülővel. Ha nem Elon Muskról lenne szó, hihetetlennek tűnne az ötlet, de ami ő kitalál, azt általában meg is valósítja.

A Tesla és a SpaceX mellett valószínűleg túl sok szabadideje maradt, ezért 2006-ban belefogott a SolarCity nevű vállalkozásba is, amellyel a napenergiát próbálják hasznosítani változatos formákban.

Leglátványosabb akciója az volt, mikor 2018 februárjában egy rakétán fellőtte az autóját, egy első generációs Tesla Roadstert a világűrbe. A műszerfalon a Galaxis útikalauz stopposoknak híres idézete, a Ne ess pánikba! volt olvasható.

Elon Musk (@elonmusk) által megosztott bejegyzés, Febr 7., 2018, időpont: 2:00 (PST időzóna szerint)

Mi a titka?

Hogy hülyére dolgozza magát. Állítólag 85-100 órát dolgozik egy héten, és szerinte ez mindennek a titka. Úgy gondolja, hogy mások is lennének ugyanilyen produktívak, ha ennyi munkaórát beletennének, mint ő. Valószínűleg elfelejti, hogy a legtöbb ember rendelkezik egy olyan kellemetlen, de gyógyíthatatlan betegséggel, mint az alvásigény.

Egy vállalatot létrehozni olyan, mintha gyereked lenne. És hogy mondhatnád azt a gyerekednek, hogy most nincs étel?

Nincs ebédszünet, amíg megeszi a csirkéjét salátával, munkatársai beszámolóját hallgatja. Több cége között ingázik pontos előre kitalált menetrend szerint, amiben minden 5 percnek szerepe van. Nem csoda, hogy Robert Downey Jr. bevallottan róla mintázta Tony Stark figuráját a Vasemberben.

Nincs ideje unatkozni, hisz amikor nem dolgozik, akkor is pörög az agya, édesapja szerint már gyerekként is szívesebben vonult el gondolkodni a könyvei közé, minthogy barátokat szerezzen vagy bulizni járjon.

Az összeomlás

2008-ben kezdett minden összeomlani, a Tesla rengeteg pénzt veszített, Musk személyi kölcsönökből tartotta fenn magát, miközben felesége, Justine Musk, akivel 6 közös gyermekük van, épp válófélben volt tőle.

2010-ben még azt mondta, inkább a kezébe állítana egy villát, minthogy a magánéletéről nyilatkozzon, mégis megtette: egy hosszú írásban mesélt házasságának tönkremeneteléről, és szabadkozott, hogy nem csalta meg a feleségét. Azt írja, Talulah Riley, második felesége még a világ másik felén élt, és nem is ismerték egymást, mikor feleségével már vége lett a házasságuknak.

Anyagi ügyeit is kiteregeti ebben az írásban, elmondja, hogy személyes szükségleteire alig költ, ház és jacht nincs a birtokában, ruhatára néhány farmerből és pólóból áll, nyaralni nem megy, maximum a gyerekeit visz utazni. A legtöbb pénzt ügyvédre költötte ebben az időszakban, mert a feleségével elég nehezen tudtak megegyezni a válás anyagi oldalát illetően. Felesége tulajdonjogot akart a Tesla és SpaceX cégekből, és nem érte be a Musk által felajánlott 80 millió dollárral, ami egyébként duplája lett volna annak, amennyi hivatalosan jár.

Annak ellenére, hogy személyesnek indul, ez egy nagyon tényszerű, száraz írás, amiben végtelenül ridegen beszél a volt feleségéről, és azt hangsúlyozza, hogy ő soha, sehol nem állította, hogy összetört lett volna lelkileg.

Mikor kiderül, hogy ő is ember

2017-ben a Rolling Stone magazin készített vele egy interjút, amiben egyszer csak megtörik, kimegy mosdóba, majd mikor visszajön, és az újságíró felajánlja, hogy tegyék át egy másik időpontra a beszélgetést, mert láthatóan elfoglalt, elkezd arról beszélni, hogy most szakított a barátnőjével. Majd kimondja, hogy igazából inkább a barátnője, Amber Heard szakított vele.

Igazán szerelmes voltam, nagyon fáj most

– teszi hozzá. Különleges alkalom ez, a sokak által robotnak tartott üzletembert ritkán hallani érzelmekről beszélni. Majd válaszol a korábban feltett kérdésre, ami a Tesla egyik projektjének elindítására vonatkozott.

Kiábrándítóan, szörnyen, elképesztően nehéz volt. Az elmúlt hetekben csak fájdalmat éreztem. Hatalmas erőfeszítésbe került az eseményt levezetni és nem úgy nézni ki közben, mint aki a leginkább depressziós mindenki közül. Kicsit helyre kellett tennem magam, ittam pár energiaitalt, pozitív emberekkel lógtam, majd azt mondtam magamnak, hogy itt van ez a rengeteg ember, aki mind tőlem függ, szóval csapjunk bele.

Majd az eseményen lejátszatta az Arctic Monkeys-tól az R U Mine-t, hogy kifejezze érzelmeit. Az újságírótól pedig az interjú közben megkérdezte, hogy van-e ötlete, kivel randizhatna, mert senkivel sincs kedve találkozni, egyéjszakás kalandokra sem vágyik, de szüksége lenne egy lelki társra.

Sokan nem hinnék, hogy a Vasember, aki heti 100 órát dolgozik, sosem tart ebédszünetet, sosem unatkozik és sosem nyaral, ugyanúgy vágyik egy társra, mint bárki más. Sőt, szörnyen boldogtalan egyedül. Úgy fogalmazott, hogy tartós kapcsolat, szerelem nélkül képtelen boldog lenni. Még egyedül aludni sem tud.

Új szerelem a láthatáron

A Met-gálán Grimes-szal jelent meg, aki egy kanadai synth-pop és darkwave stílusú zenét játszó énekesnő, és földönkívüli kinézetéről híres. Többen azon poénkodnak, hogy biztos van kapcsolat Musk űrprojektjei és a hölgy nem földi kinézete között, esetleg jobbnak látta máris egy másik bolygóról választani párt. Mindenesetre a képek alapján jól szórakoztak együtt.

Jason Kempin/Getty Images

Kiemelt kép: Getty Images / Jason Kempin

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik