Élet-Stílus

Az asztalnál ülve találták meg az üzletember szétégett holttestét

A saját konyhájában, az asztalnál ülve találták meg David Dennis, 68 éves üzletember csúnyán összeégett holttestét, Glouchestershireben. Még előtte volt a félig megevett vacsorája. A nyomozóknak nem sikerült mindent tisztázniuk a rejtélyes halálesettel kapcsolatban, de úgy gondolják, hogy bár a férfi fiai gyűlölték az apjukat, a párja pedig jól járt Dennis halálával, valószínűleg egyikük sem követett el bűncselekményt – írja a Mirror.

Az ügy bírói meghallgatásán a halottkém elmondta, minden jel arra utal, hogy Dennis már jóval azelőtt meghalt, hogy meggyulladt a teste. A szervezetében akkora mennyiségben találtak a ketamin nevű fájdalomcsillapítóból, amennyi halálát okozhatta.

A nyomozók kiderítették, hogy Dennis nagyon rossz viszonyban volt a fiaival: az egyikük korábban megpróbálta elgázolni az udvaron, a másik pedig megfenyegette, hogy egy napon megöli. Az üzletember barátnője, és a végrendelet szerint, vagyona egy részének örököse készítette el a férfi utolsó vacsoráját, és a holttestre is ő talált rá, másnap reggel. A rendőrök ezen kívül megtudták, hogy Dennis, a halála napján csúnyán összeveszett a pénzen egy munkással, aki fát vágott a birtokán. Egyetlen bizonyíték sem utalt azonban arra, hogy bármelyiküknek köze lehetett Dennis halálához.

A halottkém is úgy gondolta, hogy nem történt gyilkosság, bár a tűz miatt nem tudta pontosan megállapítani, hogy gyógyszer-túladagolás, vagy természetes okok vezettek az üzletember halálához. A tűzvédelmi szakértő szerint, Dennis előtt volt egy csomó magazin az asztalon. A férfi több helyet akart magának csinálni, ezért a háta mögé tette az újságokat egy főzőlapra, amiről valószínűleg nem tudta, hogy be van kapcsolva.

A halottkém szerint, mivel a férfi felső légútjaiban nem nyoma koromnak, minden valószínűség szerint már halott volt, mire a tűz kiütött. Dennis testének több mint fele égett össze. A szakértő azt is megállapította, hogy az elhunyt szájon át vette be a ketamint, és legalább hat hónapja szedte a fájdalomcsillapítót. A szervezetében ecstasy és kodein nyomait is felfedezték.

Néhány nappal a halála előtt Dennisnek mellkasi fájdalmai voltak. A párja elvitte a körzeti orvoshoz, aki azonnal kórházba küldte őket. A férfit megvizsgálták EKG-vel, de aztán ragaszkodott hozzá, hogy azonnal menjenek haza, még mielőtt más vizsgálatokat is elvégezhettek volna rajta. A férfi bétablokkolót, és altatót is szedett, utóbbiból többet, mint amennyit az orvosa előírt.

A partnere azt mondta Dennisről, hogy a férfi depresszióval küzdött, sokat ivott, és többször is mondta, hogy véget vetne az életének, ha biztos lehetne benne, hogy nem fog fájni. A nő hozzátette, hogy egy évvel korábban rendőröket hívott a házba, és megkérte őket, hogy kobozzák el Dennis lőfegyverét, amit mindig töltve, a hálószobájában tartott, mert félt, hogy a férfi valami meggondolatlanságot csinál.

Dennis halálának ügyét lezárták. A hivatalos döntés szerint nem gyilkosság, hanem egy egészségügyi epizód történt, amit kiválthatott drog, de természetes okok is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik