Szórakozás

Jakupcsek Gabriella már öt hónapja nagymama

A műsorvezető év elején töltötte be 55. életévét, de születésnapját már nagymamaként ünnepelhette. Nagyfiának ugyanis megszületett az első gyermeke. Jakupcsek Gabriella pedig nagyon élvezi a helyzetet, hiszen még benne van a rutin. Legkisebb gyereke, Emma ugyanis még csak kilenc éves.

Jakupcsek Gabriella: Nincs itt az ideje, hogy szerelmes legyek
Úgy érzi, a boldogsághoz nem feltétlenül kell szerelem.

Fiatal nagymamának is nagyon jó lenne, rutinból mennek a dolgok

– mondta a Reggeliben Jakupcsek, akinek azért is jött jól unokája érkezése, mert kislánya szeretett volna egy kistestvért.

Annál csodálatosabbat, ahogy dögönyözi, szedi szét, teszi tisztába, vonszolja magával. Kaptunk egy testvért és ez nagyon jókor jött. Már épp felmerült a testvérigény, de mondtam, hogy ezt a végtelenségig már nem tudjuk csinálni.

Kiemelt kép: MTI/Zih Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik