Kultúra

Még a Deadpool második része se jött ki, de már a harmadik a téma

A Marvel szabad szájú antihősének második önálló filmje május 17-án debütál a hazai mozikban. Az első hatalmas sikert aratott: az 58 millió dolláros (~15 milliárd forint) költségvetés után összesen 783 milliót (1205 milliárd forint) hozott akkor még a Foxnak. Ha ez nem lenne elég, a szakértők már most 150 millió dolláros (~39 milliárd forint) nyitóhétvégét előlegeztek meg a Deadpoolnak, szóval jogosan beszélgetett el az Entertainment Weekly a film főszereplőjével. Ryan Reynolds elmondta, hogy a találgatni korai, a készülő X-Force tagjaként nyilván látja Deadpoolt, de azt nem feltétlenül, hogy jöjjön még egy szóló Deadpool, ami csak róla szól. Reynolds szerint ehhez mindenképp le kellene mezteleníteni a projektet, kezdve a büdzsével.

Ha csinálsz még egy Deadpoolt, le kell nulllázni a költségvetést, és az élen táncolni. Le kell dönteni az összes furcsa korlátot, és olyanokat kell tenni, amire senki más nem képes.

A színész inkább egy kisebb fesztiválon, akár a Sundance-en tudná elképzelni a hősét. De azért még ne vegyünk mérget a folytatásra. Reynolds óvatosan fogalmazott, és nem igazán utalt arra, hogy bármikor is elkészülne egy harmadik Deadpool. Addig viszont itt az új rész előzetese.

Kiemelt kép: Fórum Hungary

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik