Közélet

Orbán sajtósa szerint szó sem volt néppárti raportról

A választási felkészülésről beszélgettek két órán át – állítja Havasi Bertalan.

Két napja írt a német sajtó arról, hogy az Európai Néppárt vezetősége tisztázó beszélgetésre hívta Brüsszelbe Orbán Viktort, arról érdeklődve, hogy folytatni kívánja-e Magyarország átalakítását „illiberális demokráciává”. Idézték Manfred Webert, a pártszövetség frakcióvezetőjét, aki elmondta: világossá akarják tenni Orbán számára, hogy vannak korlátok, amit még neki is tiszteletben kellene tartania.

A magyar miniszterelnök szerdán utazott Brüsszelbe, de az MTI egy szót sem ejt tisztázásról. Az állami hírügynökség a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetőjét idézi, aki azt mondta, a találkozó az európai parlamenti választási felkészülésről szólt. Havasi Bertalan elárulta, hogy Orbán Szájer József társaságában mintegy kétórás eszmecserét folytatott Weberrel és Joseph Daullal, az Európai Néppárt elnökével.

„A helyzet nehéz, az elmúlt évben az Európai Unió elvesztette az Egyesült Királyságot, Brüsszel pedig nem tudta megfékezni a bevándorlást. Az Európai Néppárt kényes helyzetben van, hiszen a néppárt az Európai Unió vezető ereje. A Fidesz és személyesen Orbán Viktor is készen áll, hogy részt vegyen az Európai Néppárt választási kampányában, és támogassa az EPP jelenlegi vezetését” – mondta Havasi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik