Belföld

Véres bosszú: megszurkálta hatgyermekes feleségét és új párját egy féltékeny apa

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat egy harminchárom éves keceli férfi ellen a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség  A vád szerint a vádlott és felesége házasságából hat gyermek született. A férfi italozása miatt megromlott a kapcsolatuk, ezért az asszony a gyermekekkel együtt elköltözött, és rövidesen élettársi kapcsolatot létesített egy másik helyi férfivel. A vádlott ezt nem akarta tudomásul venni, kérleléssel és fenyegetéssel próbálta elérni, hogy felesége visszaköltözzön hozzá.

Az apa tavaly október 3-án, hajnali egy óra körül, ittasan és nyugtató gyógyszerek hatása alatt, magához vett egy törött hegyű kést, és elment felesége új otthonához, hogy bosszút álljon az asszony új élettársán. Átmászott a kerítésen, majd a bejárati ajtó hiányzó üvege helyén benyúlva kinyitotta a lakás bejárati ajtaját. Ezután a hálóhelyiségben alvó élettárshoz lépett és a késsel megszúrta a mellkasát. A felriadó férfi kérdőre vonta a vádlottat és felugrott az ágyból, mire a vádlott hátrálni kezdett. A hangoskodásra felébredő asszony megpróbálta kilökdösni gyermekei apját a lakásból, de a férfi több szúrást ejtett az arcán, felsőtestén és mindkét karján.

A vérben úszó asszonynak és párjának csak nagy nehézségek árán sikerült a támadó kezéből kicsavarni a kést. Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottat a főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletén kívül magánlaksértés bűntettével és könnyű testi sértés vétségével is vádolja. A vádlott bűnössége kérdésében a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik