Tech

Bárki kávézhat az Apple vezérével

Tim Cook (tim cook, )
Tim Cook (tim cook, )

Feltéve, ha elég vastag a pénztárcája – fél óra akár 45 millió forintot is érhet.

Persze nem arról van szó, hogy az Apple-nek elfogyott volna a pénze és Tim Cook ezzel próbálna kompenzálni. Nem, a CharityBuzz jótékonysági portálon meghirdetett akcióval az üzletember Warren Buffett sztárbefektető példáját követi, aki minden évben árverésre bocsát egy vele elfogyasztandó ebédet, ugyancsak emberbaráti célból. Egy rajongó tavaly 3,5 millió dolláros (800 millió forint) rekordösszeget fizetett azért, hogy a sikeres, ám majd minden vagyonát karitatív célra áldozó filantróp üzletemberrel ebédelhessen.

Tim Cookot, az 52 éves Apple-vezért a Robert F. Kennedy Központ az Igazságosságért és az Emberi Jogokért beszélte rá az online aukcióra, amelynek bevétele e szervezet javát szolgálja. Az árverés feltételei között szerepel, hogy a győztes licitáló nem adhatja tovább az elnyert kávézási jogot, csak egyedül jelenhet meg a találkozón, tüzetes biztonsági ellenőrzésnek köteles alávetni magát, főleg pedig „jó modort” köteles tanúsítani.

Az Apple-főnökkel való félórás kávézásra május 14-ig lehet licitálni – a cikk megjelenéséig a legjobb ajánlat 200 ezer dollár, vagyis nagyjából 45 millió forint volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik