Foci

Ekkorát még senki nem játszott BL-elődöntőben

Sokan csak legyintettek, amikor Sebestyén kolléga legutóbb arról értekezett, hogy a Liverpool egyiptomi támadójának, Mohamed Szalahnak esélye van az Aranylabdára.

Itt egy srác, aki végre lenyomhatja Cristiano Ronaldót és Lionel Messit
Az Aranylabdát az utóbbi években kisajátította a két szupersztár, de most úgy tűnik, új közönségkedvenc törhet ki az árnyékukból, és új korszakot nyithat.

Egyiptom nemzeti hőse és Liverpool új kedvence kedden este ismét tett róla, hogy elhallgattassa a fanyalgók egy részét, ugyanis nem kímélte korábbi csapatát, két gólt és két gólpasszt szerzett a Roma elleni BL-elődöntőben.

Amióta Bajnokok Ligája a sorozat neve, még senki nem produkált olyat, hogy a négy között egy meccsen két gólt szerzett, másik kettőt előkészített. Sőt korábban, amikor még BEK-nek hívták, akkor sem történt hasonló.

Ráadásul most Szalah után Roberto Firmino is négy ponttal zárt, neki is két-két gólja és gólpassza volt, úgyhogy a Poolból egyből ketten írtak történelmet.

De van még itt más is, a Sadio Mané, Szalah, Firmino hármas az idei kiírásban összesen 28 gólt szerzett, ez több, mint amit a Lionel Messi, Luis Suárez, Neymar hármas produkált 2015-ben, és pont ugyanannyi, mint amennyit a Cristiano Ronaldo, Karim Benzema, Gareth Bale trió hozott össze 2014-ben.

Szalah és Firmino is 10-10 gólnál jár, így 2015 után másodszor fordul elő, hogy egy klubból ketten is kétszámjegyű gólmennyiséget termelnek,

három éve Messi és Neymar is 10-10 találattal zárt. De Szalahnak és Firminónak egy meccse még biztos lesz javítani a statisztikájukon.

Bajnokok Ligája, elődöntő, első mérkőzés

Liverpool – Roma 5-2 (2-0)
Gólszerző: Szalah 35., 45., Mané 56., Firmino 61., 69. ill. Dzeko 80., Perotti 85.

Liverpool: Karius – Alexander-Arnold, Lovren, Van Dijk, Robertson – Oxlade-Chamberlain, Henderson, Milner – Szalah, Firmino, Mané
A kispadon: Mignolet (k), Clyne, Wijnaldum, Klavan, A. Moreno, Ings, Solanke
Roma: Alisson – Fazio, Manolasz, Juan Jesús – Florenzi, Strootman, De Rossi, Kolarov – Nainggolan, Cengiz Ünder – Dzeko
A kispadon: Skorupski (k), Pellegrini, Perotti, Schick, Gonalons, Bruno Peres, El Shaarawy

Ajánlott videó

Olvasói sztorik