Foci

Hahó, ez a BL, ide nem kell extra motiváció

Kedden este rendezik a Bajnokok Ligája-szezon első elődöntős mérkőzését, a Liverpool fogadja majd hazai pályán az AS Romát kedd este. A római csapat programfüzetében jelent meg egy interjú Radja Nainggolannal, a belga középpályás pedig arról beszélt ebben, hogy nem igazán kell feltüzelni senkit a csapatból.

Vannak olyan mérkőzések, amelyek önmagukban eléggé lázba hozzák az embert. Ilyenkor az ember nem tartalékol és akkor is megy előre ezerrel, ha közben fáj. Ilyen volt például a Barcelona elleni visszavágó is. És remélem ilyen lesz a Liverpool elleni is

– idézi a football-italia.net Nainggolant.

A 29 éves játékos jogosnak érzi, ha sokan csalódottak a csapat bajnoki szereplése miatt (a harmadikak jelenleg, de már jó rég kiszálltak az aranycsatából), ugyanakkor itt a lehetőségük a Bajnokok Ligájában, hogy javítsanak. A döntőről álmodnak, de a Liverpool is.

Bajnokok Ligája, elődöntő, 1. mérkőzés

FC Liverpool (angol)-AS Roma (olasz) 20.45

Nyitókép: LLUIS GENE / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik