Tatabányán, a Turul-hegyoldalban élők számára nem ismeretlen, hogy vaddisznók, őzek és rókák portyáznak a kertekben, írja a kemma.hu.
A város tavaly ősszel az erdészet segítségével keresett megoldást a problémára, megállapították, hogy hosszú távon a vadkerítés lenne a leghatékonyabb megoldás, de erre nem lehet kötelezni a kerttulajdonosokat.
Tatabánya jegyzője, dr. Berkovics Gergely a lapnak elmondta, az önkormányzat ezért februárban tízmillió forintos támogatást nyújtana a vadkerítések felállítására.
Addig is rövid távú megoldásként a szervezett vadelejtés nyújt lehetőséget a vadkárok csökkentésére
– magyarázta a jegyző.
Belterületen mindazonáltal csak engedéllyel lehet vadásztevékenységet végezni, ezért márciusban a Tatabányai Rendőrkapitányság engedélyt adott a Vértesaljai Tulajdonosok Vadásztársaságának a lakott területen kárt okozó és a lakosságot veszélyeztető vadak elejtésére.
A társaság elnöke elmondta, három helyszínt jelöltek ki, ahol magaslest állítottak és kukoricát szórtak. Tizenegy vadász kapott engedélyt, akik ezekről a magaslesekről vadászhatnak. Két hét alatt eddig hét vaddisznót sikerült elejteniük.
Kiemelt kép: MTI/Krizsán Csaba