Kultúra

Bruce Willis reklámjánál vannak ezerszer jobb magyar példák

Régen kávét ittam. Nagyon sokat, de ez már a múlté. Váltottam, mert szeretek lépést tartani a trendekkel.

– mondta Bruce Willis abban a Hell-reklámban, ami pár hete jött ki. Egy cikk úgy fogalmazott, hogy ekkora, A-listás világsztárt még soha, de soha nem hozott magyar cég. Ez viszont nem igaz. Annyira nem, hogy mutatunk pár példát, kikkel veszi fel Willis a versenyt.

Mindenekelőtt azonban kötelező újra kielemezni a New Yorkban forgott félperces videót. Bruce Willis a Die Hardból már jól ismert szigorú tekintetével a füstölgő Hell-hűtőhöz sétál, majd határozottan kibontja a dobozt. Ezután mint, aki jól végezte dolgát, elmegy egy igazi forgatáshoz passzoló díszletben a tükörig. Mélyen belenéz a saját szemébe, biccent egyet, és elmondja mit szeret az energiaitalban, miért cserélte le a kávét. Willis iszik egy óriási kortyot, és elhalad a névre szóló széke mellett energikusan, munkára készen. A Hell amúgy az egyetlen magyar cég, aminek sikerült Forma1-es autóra kerülni, annyira sikeres, hogy még a színész is megtagadta a kávét a tuttifruttiért cserébe. De vajon mit szólna ehhez George Clooney?!

Willis egyébként reklámozott már sört, bort, de japán valamit is.

Jockey Ewing magyar motorolajat használ

Larry Hagman 1993-as reklámjában legalább azt illik értékelni, hogy volt koncepció. Ha lenne nálunk Super Bowl, még most is bőven elférne a félidei spotok között a Dallas Jockey-ja, ahogy a Molnál tankolja meg a fehér Rolls Royce-limuzinját. Kránitz Lajos hangján üzente, hogy ő már csak ért az olajhoz, és egészen Magyarországig kellett eljönnie, hogy jó minőséget találjon.

Persze a Jockey Ewingot alakító színész nem csak azért jött ide, hogy egy magyar benzinkúton húzza a fejére a cowboy kalapot. Összekötötte a kellemeset a hasznossal – el elehet dönteni, melyik melyik – és elfogadta Friderikusz Sándor meghívását. Az interjút több mint hatmillióan látták, Friderikusz és Dömsödi Gábor cége pedig legyártotta a videót.

Larry Hagmannek sem ez volt az egyetlen reklámja, szegény még akkor sem tudott kibújni Jockey szerepéből, amikor alsógatyát adtak el vele.

Figo a Szentkirályinál nyugdíjazta magát

A legendás portugál focista, a Barcelona, a Real Madrid és az Internazionale játékosa még 2009-ben vonult vissza, de egy évvel korábban bebiztosította magát, és a Szentkirályihoz szerződött. A reklám szerint focizott és palackozott egyszerre. A nagyjából ötletes koncepció itt is megvolt, ráadásul a hosszú változat több mint egyperces. Ezalatt Luís Figo felvette a palackozó üzembe való szerelését, és munka helyett focizott egy kicsit. Persze aztán rájött, hogy palackozni sokkal jobb, és ment is a kukába a labda, hogy észre ne vegye a főnök.

Jackie Chan bőre az Ilcsitől olyan bársonyos

Az Ilcsi kozmetikumokat gyártó Molnár Dánielné, Ilcsi 2013-ban, 87 évesen halt meg. A krémei még mindig ott vannak a kozmetikusok polcain, és talán Jackie Chan sem váltott. Az 1984-ben alapított cég a világ számos országában forgalmazza a termékeit Japántól Ausztráliáig, Hongkongban pedig Jackie Chan arcával reklámozták a Fekete Szappant. Ilcsi küldött is egyet a színésznek, aki állítólag annyira megszerette a szappant, hogy többször rendelt.

Schobert Norbert </3 Andre Agassi

2014 szeptemberében Schobert Norberték és az Update bejelentette, hogy egy olyan erős, és A-kategóriás sztárt sikerült megszerezniük a termék partnere- és arcaként, akit magyar cég még nem hozott össze. Schobert a 90-es évek teniszcsillagát, Andre Agassit nyerte meg, de az üzleti viszony nem tartott örökké, 2015 decemberében kiderült, hogy Agassival közös megegyezéssel búcsúztak el egymástól. A teniszező többé nem Update. Reklámspot sajnos nincs, de ha ide kattint, találhat egy csodálatos képet a barátság kezdetéről.

Fotó: fotopress/Getty Images

Kiemelt kép: Chris Polk / FilmMagic / Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik