Sport

Visszaléptek Overdose nagy ellenfelei

Overdose, a magyar csodaló már Rómában van. A többiek szerint már a spájzban, annyira megijedtek attól, hogy indul a hétvégi futamon.

Nem akármilyen versenyre készül Overdose, Mikóczy Zoltán sokáig veretlen lova. A római Group III-as viadalon a világ legjobb lovasa ül majd a nyeregben vasárnap.

Overdose szerda éjszaka hagyta el alagi istállóját, és csütörtökön kora délután érkezett meg Rómába. Az őt kísérő Mikóczy Zoltán a PannoniaOverdose.hu-nak elmondta, hogy lova jól viselte a közel 1300 kilométeres utazást, a következő napokban csak sétál, hogy minél jobban rápihenhessen a versenyre.

Overdose mellett 43 lovat neveztek a viadalra, csütörtökön még 38-an álltak a listán, és csak péntek reggelre derült ki, hogy háromnegyedük visszalépett, így Overdose-nak vasárnap 11 ló ellen kell futnia. A mezőnyből ráadásul az összes kétévest is törölték, így az ellenfelek – lévén az idősebb lovak már több versenyt futottak – jobban kiismerhetők, kevésbé tartogathatnak meglepetést.

Overdose versenye a nap 4. futama lesz, és a terv szerint 16 óra 10 perckor indítják. Lovasa, Frankie Dettori ezen kívül csupán egyetlen lovaglást vállalt, az Overdose futamát közvetlenül megelőző 2000 méteres Listed versenyben, ahol nyerő esélyt visz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik