Sport

Nagy Péter hivatalosan is Universiade-győztes

A magyar súlyemelőt illeti az aranyérem, miután egyiptomi riválisát doppingolás miatt megfosztották az első helytől.

Nagy Péter hivatalosan is Universiade-győztessé lépett elő, miután a FISU, az egyetemi és főiskolás sportolók világszervezete tudatta a budapesti székhelyű Nemzetközi Súlyemelő Szövetséggel (IWF), hogy a kínai Sencsenben eredetileg első, de doppingolás miatt utólag kizárt egyiptomi versenyzőnek vissza kell szolgáltatnia az aranyérmet, amely a magyar ólomsúlyút illeti meg.

Az IWF szerdai közlése szerint a szegediek versenyzője azt követően kapja meg a medált, hogy azt az arab ország szakszövetsége visszajuttatja a FISU-nak.

Nagy Péter – aki a november első felében rendezett franciaországi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a plusz 105 kilósok között összetettben a nyolcadik lett 415 kilogrammos egyéni csúccsal – az Universiade augusztus 18-i versenynapján 412 kg-ig jutott, akárcsak egyiptomi vetélytársa, Mohamed Masoud, ám riválisa kisebb testsúllyal mérlegelt, ami akkor és ott első helyet ért számára.

“Természetesen nagyon boldog vagyok, mert bár már szeptemberben kiderült riválisom doppingügye, azt hittem, jóval tovább húzódik majd a dolog. Örülök, hogy már most lezárták, én fél évre számítottam, úgyhogy most várom az aranyérmet” – nyilatkozta a magyar óriás, aki nem állt le az edzésekkel, mert az idén még két fontos fellépése is lesz: előbb a december 10-11-i, londoni olimpiai tesztversenyen, majd egy héttel később az oroszországi Bjelgorodban, az Elnök Kupáért kiírt Grand Prix-viadalon indul.

Nagy előbbre rukkolása nyomán az egyetemi és főiskolás sportolók világjátékán szerzett magyar aranyak száma hatra nőtt: az úszó Cseh László három számban, Deák Nagy Marcell a 400 méteres síkfutásban, Szényi Péter pedig párbajtőrben végzett az élen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik