Kétéves szakmai munkát követően elkészült az új Nemzeti Lovasprogram – mondta Fehér Károly, a Magyar Lovassport Szövetség kommunikációs igazgatója egy zánkai konferencián. Mint kiemelte, a kidolgozott stratégia komplex módon foglalkozik a lovas ágazattal, és legfontosabb feladata az ifjúság bevonása a lovassportokba. Ennek egyik részeként Magyarországon a tantervbe szeretnék beépíteni a lovasoktatást.
Elmondta, hogy a lovas ágazat elismertségének javítását is szolgálja az új stratégia, melynek érdekében színvonalas nemzetközi rendezvényeket kell tartani Magyarországon. Kiemelte, hogy az első fogathajtó kontinensviadal negyvenedik évfordulójára rendezik meg ismét Budapesten a sportág Európa-bajnokságát, továbbá augusztus 17-20. között a Hősök terén lesz az Új Nemzeti Vágta. Fehér Károly szerint Veszprém megyében a lovassport fellegvárai közé – Pápa, Nagyvázsony, Szentgál, Balatonfüred mellé felsorakozott Zánka is, ahol az ifjúsági centrum 210 hektáros területén felújított stadion, fedett és szabadtéri sportpályák mellett háromezer fő befogadására alkalmas szálláshelyek állnak rendelkezésre.
Horváth Zsolt (Fidesz-KDNP), az új Nemzeti Lovasprogram jogi hátterének kidolgozója a zánkai konferencián elmondta: a szakmai munkát Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke határozta meg. Az országgyűlési képviselő végzi a program gyakorlati megvalósulásának elősegítését és a társadalmi egyeztetést.