Sport

Újabb két kézlenyomattal bővült a Sportcsillagok Fala

Radulovics Bojána olimpiai és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó, valamint Veres Richárd kick-box világ- és Európa bajnok örökítette meg kézlenyomatát.

Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Bp. Honvéd elnöke, a kezdeményezés támogatója elmondta, hogy régóta figyelemmel kíséri a világhírű versenyzők kézlenyomatát “nemzeti kincsként gyűjtő és őrző”, a Hemingway Alapítvány által létrehozott Magyar Sportcsillagok Falának bővülését.

Emlékeztetett rá, hogy mostanáig 155 olimpiai és világbajnok, illetve érmes “tenyerelt”, és a kincsek a TF aulájában láthatók, majd hozzátette: az utókor számára fennmaradó lenyomatok igen értékesek, hiszen kiváló sportolók kezeiről készültek.


Vetési Iván
, a kézilabda-szövetség elnöke Radulovics Bojána méltatásakor kiemelte, hogy a Szabadkáról 1994-ben áttelepült és azóta magyar klubokban játszó, majd 2000-ben honosított versenyzőt kétszer választották a világ legjobbjának, emellett több világverseny gólkirálya volt.

“Sokszor az orvosi figyelmeztetés ellenére is vállalta a játékot a csapatért, vagyis nemcsak a keze, a szíve is aranyat ér, méltán lehet mindenki példaképe.”

A kick-box-szövetség képviseletében Király István elnökségi tag, a semi-contact szakág szövetségi kapitánya Veres Richárdról szólva kiemelte, hogy a világ- és Európa-bajnok nem csupán a sportban nyújt követendő teljesítményt, hanem a hétköznapi életben is, rendszeresen segíti ugyanis a hátrányos helyzetű gyerekeket, nem felejtve el, hogy egykor ő is ilyen körülmények közül indult. Mint mondta, sportolás és mások megsegítése tölti ki az életét.

A két sportolónak Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmus bizottságának elnöke segített a “tenyerelésben”, majd a jeles eseményre emlékeztető szobrot nyújtott át nekik.

Radulovics Bojána köszönetnyilvánításában sikeres kézilabdás múltjáról beszélt, és örömét fejezte ki, hogy a sportágban maradhatott, s a Dunaújvárosban nyílt kézilabda-akadémián dolgozhat. Veres Richárd álomnak nevezte, hogy 19 évesen megbecsült sportcsillagoké közé kerülhetett a kézlenyomata. Köszönetet mondott edzőjének, aki segített neki kiemelkedni a nehéz körülmények közül, és nem hagyta elkallódni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik