Tech

Az Apple és a Samsung közötti szappanopera folytatódik

A legújabb epizód témája, hogy a Samsung színlelte-e a meglepettséget.

Kapcsolódó cikkek

A történet azzal kezdődött, hogy az Apple a német bíróság segítségét igénybe véve megpróbálta betiltani az iPad 2 konkurensét, a Samsung Galaxy Tab táblagépet. Hamar kiderült, hogy az almás cég a kérelemben (bár szövegszerűen nem hazudott) csalt egy picit a tabletek képes összehasonlításánál.

A bíróság elrendelte a Samsung készülékének ideiglenes letiltását, és a koreai cég elnyerte a közvélemény szimpátiáját, mivel a kicsit manipulált képeken túl az eljárásról egészen a végzés elrendeléséig nem is tudott. Legalábbis eddig ezt állította.

Most azonban a Samsung került gyengébb pozícióba, annak ellenére, hogy az eredeti végzést hatályon kívül helyezték, mivel kiderült, hogy az Apple beadványa előtt egy héttel maga is írt egy kérelmet, melyben épp a végzéshez vezető eljárást szerette volna leállítani.

Ez pedig azt jelenti, hogy vagy a Samsung jogászai rendelkeznek jövőbelátó képességekkel, vagy a két cég PR-szakemberei legalább ugyanannyira sárosak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik