Április 8-án a Fidesz megint behúzta a kétharmadot, a migrációellenes politikája bejött, az ellenzék pedig úgy ahogy van, elbukott. A vasárnapi eredmények után sokan – leginkább Budapesten – sírhatnak, Orbán Viktor rajongói a miniszterelnökkel együtt viszont győzelmi mámorban úsznak. Az előbbi tábornak mindenképpen segítségre van szüksége, olyan filmekre, amelyek kikapcsolnak, pozitívak vagy felejtetik Orbánék dalolását a Bálnában. A Fidesz-szimpatizánsoknak ezzel szemben olyan filmeket ajánlunk, amelyek illenek a felfokozott naphoz. Hat-hat film következik két kategóriában egy bónusz Tarr Bélával.
Bajos csajok
Igazi klasszikus, ahol bár a főszereplő, Cady (Lindsay Lohan) nem tartozott a NER elitjéhez, elnyomta a kétharmad, és egy időre ő is felvette a kötelező rózsaszínt szerdánként, hogy a legbefolyásosabb lánybandához tartozzon. Aztán egy pillanatra megállt, rájött, hogy van visszaút, a bálkirálynői címért járó koronáját darabokra törte, szétosztotta a társai között, és elhozta a demokratikus békét a gimnáziumba. A Bajos csajok tényleg megunhatatlan, és igazi kultfilmmé nőtte ki magát, amelynek az azóta befutott Rachel McAdams rengeteget köszönhet. Úgy is mondhatnánk, hogy a Bajos csajok okos, fontos.
Eddie, a sas
A 2016-os film igaz történeten alapszik: Eddie (Taron Egerton) világ életében profi sportoló akart lenni, de az adottságai gyakorlatilag kizárták, hogy bárhol komolyan vegyék. Eddie csak azért is megmutatta, hogy van helye az olimpián, a síugrók között. Még a saját szülei sem hittek benne, egy ország röhögte ki, és mégis sikerült neki. Leugrott arról a sáncról, és 34 méterrel kvalifikálta magát az 1988-as, Kanadában rendezett téli játékokra. A britek viszont nem akarták hagyni, hogy egy ilyen gyenge képességű sportoló tegye nevetségessé őket, úgyhogy megnövelték a nevezéshez szükséges eredményt 61 méterre. Eddie-t egy alkoholista, de egykor sikeres edző (Hugh Jackman) készítette fel, akivel szoros barátságot kötöttek. A film végéig egyszerre lehet nevetni és sírni a világ legrosszabb profi síugrójával.
Érkezés
A vasárnap után minden kilátástalannak tűnik? Teljesen reménytelennek érzi az embertársaival való kommunikációt, amely úgysem végződhet máshogy csak háborúskodással? Ne féljen, van megoldás: az ufók még mindig megmenthetnek minket (saját magunktól)! Legalábbis ez a központi üzenete Denis Villeneuve csavaros sci-fijének, amelyben a nem túl bizalomgerjesztő, csápos földönkívüliek nem leigázni jönnek az emberiséget, inkább azért, hogy megtanítsák a kissé feszült, egymással acsarkodó nemzeteket beszélgetni, ahelyett, hogy lemészárolnák egymást. Ha nagyban sikerült nekik, csak meg tudnak békíteni egy kis, tízmilliós társadalmat is. Ugye?
Másnaposok 1-3
Nem is kell magyarázni annak, aki kitörölné a tegnapot az életéből. De nem érdemes mély letargiába zuhanni, egy ájulás után is össze lehet rakni a darabokat, az ellenzék szintén összekaparhatja magát. A Másnaposokból három rész készült el, és a Fidesznek is ez a harmadik győzelme zsinórban, sok a párhuzam. Érdemes egy maratont tartani Bradley Cooperrel, Mike Tyson tigrisével, egy felejthetetlen Las Vegas-i bulival. Az első vicces, a két folytatás viszont már unalmas. Ugyanaz a lemez, nincs ebben a piálós forgatókönyvben több, mégis elhisszük, hogy van miért nevetni. A filmből talán a pótkereket alakító Zach Galifianakis jött ki a legjobban, a karaktere legendás lett, és olyan komoly produkciókban kapott szerepet, mint a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje).
Csokoládé
Ha már nem fér belénk több édesség, viszont még nem lendültünk túl a gyászfeldolgozás első és legfontosabb fázisán, a bánatevésen, filmekkel még mindig elnyújthatjuk ezt a kört. A legtökéletesebb választás erre a Csokoládé, és messze nemcsak a prémium minőségű, kézműves csoki miatt, hisz ott van a mindig elbűvölő Juliette Binoche és a még szexi, saját manírjaiba nem belegabalyodott Johnny Depp is. Az eszképista szórakozást ráadásul reménykeltő tanmesével vegyíti a film, amely pontosan reflektál a hazai félelmekre. A francia kisvárosba érkező migránsokat először ugyan kiutálja a lakosság, ám végül az érzéki örömök túllendítenek mindenkit a gyűlölködésen, és senkinek nem esik bántódása.
Slow tv
Olykor a radikális megoldások működnek a legjobban: akit már a feelgood filmek sem tudnak lenyugtatni, azoknak ajánljuk a slow Tv-t, amely hatalmas népszerűségnek örvend Norvégiában (a műfaj egyik feltalálójával készült interjúnkat itt olvashatja). Mert ha hét és fél órán át nézzük a képernyőn mindenféle kommentár nélkül, ahogy a Bergenből Oslóba tartó vonat szeli a hegyeket és a völgyeket, garantáltan megtaláljuk a belső csendet magunkban. De segíthet a 24 órás, vágatlan horgászközvetítés is a zen elérésében, aki pedig valami melegségre vágyik, hosszasan bambulhat a megnyugtatóan ropogó tűzhelybe is. Ki tudja, ha elegen és elég kitartóan nézzük a slow Tv-t, talán nemcsak ebből a vicces norvég műfajból, de még a skandináv modellből is átszivárog hozzánk valami.
A hazafi
Az ameriki függetlenségi háború idején Mel Gibson, azaz Benjamin Martin minden erejével védi hét gyerekét, már nem akar harcba szállni. Az élet azonban máshogy hozza, muszáj az igazságért, a függetlenségéért és a családja biztonságáért küzdenie. Nem ismer lehetetlent, ahogy fia, sem, akit Heath Ledger alakít. Forradalmi és győzelmi hangulat a javából több mint két és fél óráig.
A Gyűrűk ura
Magunktól nem jutott volna eszünkbe A Gyűrűk Ura-trilógiát javasolni a Fidesz-győzelem margójára, de a 888.hu videója után muszáj. Az orkok képébe bújt Soros-katonákat Gulyás Gergely kürtszóját követően lerohanja a jobboldal Orbán Viktor hadúr vezényletével, és eltiporják az ellenzéket.
300
Ugye nem is kell magyarázni az analógiát? A tét nem kisebb, mint az európai civilizáció megmentése a keletről érkező barbár hordák elől. Csak egyetlen, hősies kis nép van talpon a vidéken, egyedül ők tarthatják fel az áradatot. Az egyetlen bibi, hogy Leónidaszék elbukják a csatát, de így csak még erősebben kidomborodik az elrettentő hatás, tudatosítva minden nézőben, mi vár ránk, ha az utolsó hősöket is eltávolítják az invázió útjából. A háborút meg úgyis megnyerik a második részben, szóval nyugi, a happy end nem marad el.
Pappa pia
A komoly, háborús filmek után jöhet valami könnyedebb. Csak egy emlékeztető, hogy mit köszönhetünk Andy Vajnáéknak. Zenés-táncos vígjáték Vajna Tímeával, Nagy Feróval és Szabó Kimmel Tamással, amelyet mondjuk úgy, hogy vegyesen fogadott a kritika. Több mint egy milliárd forintnyi közpénzt vitt el, de majdnem 230 ezer nézőt hozott a Pappa pia színvonala.
Sicko
Ha győzelmi mámorunkat némileg beárnyékolná a magyar egészségügy elleni áskálódás, akkor a Sickót nekünk találták ki! Michael Moore vitriolos dokumentumfilmje olyan sötét képet fest az amerikai kórházakról, hogy utána mély hálával fogjuk nézni a sürgősségi osztály omladozó vakolatát. A magyar egészségügyet ugyan épp nem szerepel a filmben, de Moore több kiruccanást tesz Európába, Kanadába és Kubába, földre szállt mennyországként festve le az állami rendszereket. Nem is kétséges, hogy ha jutott volna rá ideje, a Honvéd kórházat is a világ legvonzóbb üdülőhelyeként mutatta volna be.
Volt egyszer egy vadnyugat
Oké, ez elég szomorkás, de hát nyilván nem véletlenül épp ez Orbán Viktor kedvenc filmje. Filmtörténeti erényein túl van benne jó kis vérbosszú, nosztalgia, szigorú tekintetű pisztolyhősök, és végülis tágabb értelmezési keretbe is helyezhető a sztori: költői képekben mutatja be a (vad)Nyugat alkonyát, ami, ugye, a miniszterelnök úrnak is kedvenc témája lett az utóbbi években. Amúgy Sergio Leone klasszikus spaghetti westernje mellett még olyanokat nevezett meg kedvenceiként, mint a Kényszerleszállás, valamint a Büszkeség és balítéletet. Nyilván egyik sem beszédes cím.
+1 Sátántangó
Tarr Béla fekete-fehér, hét és fél órás filmje az emberi lét nyomorúságának monumentális tablója, és mind a győzelmi mámorban úszóknak, mind a csalódott ellenzéki szavazóknak bátran ajánljuk. Előbbieket kicsit visszarántja az eufóriából, emlékeztetve őket arra, hogy mindannyian szenvedésre és csúfos bukásra vagyunk ítélve. Utóbbiak pedig garantáltan újra értékelni kezdik majd az élet apró örömeit a film megtekintése után. Például, hogy néha kisüt a nap, és vannak színek körülöttünk a világban. És ki tudja, a végén talán épp a Sátántangó lesz a nemzet közös nevezője. Stílszerű lenne.
