Szórakozás

Zalatnay Sarolta lánya barátnőjéről: ha fiúból lenne, nem is volna rossz

Az énekesnő több mint egy évig készült arra, hogy meglátogassa Londonban élő lányát és barátnőjét, valamint készen kapott “unokáit”. Valami azonban mindig közbejött, de most végre sikerült összehozni az utazást.

Zalatnay Cini titkolja lánya elől, de még szorong színes bőrű mostohaunokái miatt
Az énekesnő ugyan elfogadta lánya másságát, de bánja, hogy sosem kaphatja meg azt a családot, amire vágyik.

Zalatnay Sarolta a Mokka adásában vallotta be, hogy nagyon izgult az indulás előtt, de végül minden jól alakult. Mindamellett volt néhány dolog, ami idegen volt számára. Például, hogy lányáék szinte csak halat és rizst esznek és reggae zenét hallgatnak. De egyvalami még ennél is kényelmetlenebb volt:

Vannak szokások, amiket én még nem tudok hova rakni és nem tudom, hogy meg tudom-e szokni és ez most nem arra vonatkozik, hogy lány, fiú, szőke, fekete, fehér. Hát kimondom… Én sokkal tisztaságmániásabb vagyok. Ők lazábban élnek és engem ez zavart egy kicsit

– mesélte a 70 éves énekesnő, aki ugyan azt mondja, hogy számára csak Niki boldogsága a fontos, de érezhetően, még mindig nem tudta feldolgozni, hogy lánya egy nő mellett talált rá a boldogságra.

Megmondom őszintén, ha az Alex fiúból lenne, nem is volna rossz. Magas, atletikus, nagyon fiús alkat.


Kiemelt kép: TV2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik