Tech

Megfosztanák a sztárokat a Photoshoptól

A Dartmouth Egyetem kutatói olyan szoftvert fejlesztettek ki, amely képes megállapítani, hogy egy-egy képet milyen mértékben manipuláltak.

A programot ráadásul olyan algoritmussal is ellátták, ami képes egy ötfokú skálán számszerűsíteni a módosítások mennyiségét. A fejlesztők az alkalmazással a természetes szépség mellett állnának ki – a mindenütt jelen lévő, irreálisan “feljavított” fényképek ugyanis számos tanulmány szerint férfiak, nők és gyermekek körében is irreális elvárásokhoz vezethetnek, ami akár étkezési rendellenességbe vagy pszichikai betegségbe is torkollhat.

Európában például már Franciaországban és Norvégiában is tettek arra javaslatot, hogy a cigarettás dobozokon található figyelmeztetésekhez hasonló jelöléssel kellene ellátni a digitálisan módosított képeket – legyen szó reklámról vagy címlaplányról.

A fejlesztők reményei szerint egy ilyen jogalkotói elhatározás után például az ő alkalmazásukkal is jelölhető lenne egy-egy kép eredetisége – az egyes azt jelentené, hogy alig történt módosítás, míg az ötös azt, hogy alig van hasonlóság. Teljesen eredeti kép esetén pedig a jelölést el lehetne hagyni.

Amennyiben ötletük megvalósul, várakozásaik szerint a reklámipar kifejezetten törekedne arra, hogy minél alacsonyabb osztályzatot szerezzen, hiszen ellenkező esetben az adott hirdetés hiteltelenné válna.

S míg a magunk részéről csak támogatni tudunk egy ilyen kezdeményezést, az igazi kérdés az, hogy az embereket mi érdekli jobban: a szépség vagy a valóság?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik