Sport

Nadal számára véget ért az Australian Open

Rafael Nadal (rafael nadal, )
Rafael Nadal (rafael nadal, )

A spanyol játékost Tomas Berdych három szettben búcsúztatta az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

Csak nagyon kevesen számíthattak arra, hogy a hetedik helyen kiemelt Tomas Berdych valósággal leüti a pályáról Rafael Nadalt az Australian Open negyeddöntőjében, pedig ez történt: a hórihorgas cseh játékos – elsősorban kiváló adogatásának és riválisa sok hibájának is köszönhetően – alig több mint egy óra alatt jutott el kétszettes előnybe, ekkor 6-2, 6-0 állt az eredményjelzőn!

A harmadik játszmára feljavult a bátrabban játszó Nadal teljesítménye, küzdeni akarásból jelesre vizsgázott a spanyol, de az látszott, hogy Berdych is nagyon egyben van, 4-4-es állásnál több bréklabdát is hárított, majd hozta az adogatását. Rövidítésben dőlt csak el a szett, amit a kevesebbet hibázó Berdych húzott be – igaz, csak a negyedik meccslabdáját tudta értékesíteni -, így három szettben búcsúztatta Nadalt. Összességében majdnem kétszer annyi nyerőt (46-24) ütött, mint a mallorcai klasszis.

A cseh játékos zsinórban 17 elveszített összecsapás után győzte le ismét spanyol ellenfelét. Legutóbb 2006-ban, Madridban nyert ellene.


Ha az első két szettben is azt játékot hozza, mint a harmadikban, biztos nem ennyire sima a meccs
Fotó: Europress Fotóügynökség

A hölgyek versenyében lesz egy orosz elődöntő: Marija Sarapova a kanadai Eugenie Bouchardot verte két sima szettben, míg Jekatyerina Makarova még nála is könnyedebben verte a meglepően sokat rontó Simona Halepet.

Eredmények – Australian Open, negyeddöntők

férfiak:
Berdych (cseh, 7.) – Nadal (spanyol, 3.) 6-2, 6-0, 7-6 (7-5)

nők:
Sarapova (orosz, 2.) – Bouchard (kanadai, 7.) 6-3, 6-2
Makarova (orosz, 10.) – Halep (román, 3.) 6-4, 6-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik