Sport

Máris 156 milliárd forinttal nőtt a 2024-es párizsi olimpia költségvetése

Szeptember közepén ítélték Párizsnak a 2024-es nyári olimpiát, de máris félmilliárd euróval (kb. 156 milliárd forint) nőtt a rendezés költségvetése a francia kormány jelentése szerint – az eredeti tervek szerint a rendezés összköltsége 6,8 milliárd euró lett volna.

A pénteken nyilvánosságra hozott tanulmány szerint a tervek egy részét mindenképpen felül kell vizsgálni, különben a helyszínek közül több nem készül el időben. Az illetékes bizottság szerint ha a szervezők minden ajánlásukat betartják, a többlet 200 millió euróra (kb. 62,5 milliárd forint) csökkenthető.

Az olimpiai falu építését régészeti jelentőségű maradványok hátráltatják, illetve egy menekülttábor és egy középiskola kérdésének megoldatlansága nehezíti. A médiaközpontnak kisebbnek kellene lennie a tervezettnél, a vizes sportágak központja, illetve a környező fejlesztések pedig 170 millió euróval (kb. 53 milliárd forint) több pénzt igényelnek.

Hangsúlyozták, a legnagyobb kockázatot az jelenti, hogy egyszerűen nem készülnek el időben azok a fejlesztések, amelyek az olimpiai és a paralimpiai játékokhoz elengedhetetlenül szükségesek.

A parlament felsőháza, a szenátus korábbi jelentéséből kiderült, hogy többmilliárd eurót kell fordítani a párizsi metróhálózat jelentős bővítésére, de a 2024-es játékokra nem végeznek a munkálatokkal.

A rendezésért Budapest is versenyben volt, ám a főváros a pályázat elleni aláírásgyűjtés és egy esetleges népszavazás árnyékában a visszalépés mellett döntött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik