Sport

Ott lesz a kick-box a következő Világjátékokon

kick-box(960x640).jpg (kick-box, )
kick-box(960x640).jpg (kick-box, )

A törökországi, Belekben több magyar szempontból is fontos döntés született. Eldőlt, hogy a Nemzetközi Kajak-Kenu szövetség első emberét megválasztották a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének elnökévé valamint egy másik sikersportágunk is részt vehet a versenyen.

Az IWGA közgyűlése új elnököt is választott: mostantól Jose Perurena Lopez a szervezet első embere, aki a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség elnöke is egyben, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja. A spanyol sportvezető Ron Froehlich-et váltja az IWGA élén.

Belekben eldőlt, hogy következő nem olimpiai sportágak világversenyén ott lehet az egyik magyar sikersportág, a kick-boksz is amely sportágban Magyarországnak több világklasszis versenyzője van: a tavaly ősszel megrendezett szentpétervári Küzdősportok Világjátékáról például a magyar kick-bokszosok három érmet is elhoztak. Gömbös László és Görbics Gábor aranyat, Veres Richárd pedig ezüstöt nyert.

A Világjátékokat az olimpia utáni évben szokták megrendezni, így legközelebb 2017-ben képviselhetik hazánkat a versenyzők, amelynek a lengyelországi Wroclaw ad otthont.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik