Belföld

Megsértették, megölte a szomszédját és annak fiát

Életfogytiglanra ítélték a ceglédi férfit, aki fellebbezett.

A Budapest Környéki Törvényszék döntése nem jogerős. A ceglédi férfi a vád szerint megölte a szomszédját és annak fiát. A bíróság a vádlottat aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés és kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek.

A férfi 2015-ben költözött össze egy ceglédi nővel, akivel gyakran átmentek a szomszédhoz. Többször együtt italoztak, közösen vettek be nyugtató hatású gyógyszert. Egy alkalommal a vádlott elvette a szomszédja mobiltelefonját, a sértett ezért 2015. december 9-én este kitett egy papírlapot

itt egy tolvaj lakik

felirattal a férfi ceglédi házának kerítésére. A nő, akivel a vádlott lakott még aznap felszólította a férfit, költözzön el, nem akar tolvajjal együtt élni.

Miután a nő elaludt, a vádlott elhatározta, hogy elégtételt vesz a sértés miatt, több konyhai kést vett magához, átment a szomszédba, ahol számon kérte a történteket, majd többször megszúrta a szomszédot és annak fiát. A sértettek a vérveszteség miatt perceken belül meghaltak.

A férfi legkorábban 26 év letöltése után lenne feltételesen szabadlábra helyezhető.Az ítélet ellen az ügyész az előre kitervelt minősítés fenntartása, a feltételes szabadság teljes kizárása, a tényleges életfogytiglan kiszabásáért, a vádlott és védője részben téves minősítésre hivatkozva, enyhítésért fellebbezett. (mti)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik