Nagyvilág

Felkavaró részletek derültek ki a svéd újságírónő meggyilkolásáról

Szerdán volt annak a bírósági pernek az újabb tárgyalási napja, amelynek során azzal vádolják Peter Madsen dán feltalálót, hogy 2017 augusztusában brutális kegyetlenséggel meggyilkolta Kim Wall svéd újságírónőt.

Wall eltűnéséről a hazai médiában elsőként számoltunk be: miután megbeszélt egy találkozót Madsennel annak saját készítésű tengeralattjáróján, nem jelentkezett többé. Madsen azt állította, hogy baleset következtében elsüllyedt a tengeralattjáró, de ő még ki tudott menekülni. Kim Wall feldarabolt holttestét több részletben találták meg a koppenhágai öbölben.

Peter Madsen a rendőrségi kihallgatások során többször megváltoztatta a vallomását, végül elismerte a test megcsonkítását, azt azonban tagadja, hogy megölte volna az újságírónőt. A feltaláló szerint Wall esés következtében halt meg a tengeralattjárón.

A Daily Beast részletes beszámolót közölt a tárgyalásról. Ebből kiderült, hogy Madsen brutális kegyetlenséggel bánt el Wall holttestével, például beleállította a wc-kagylóba és úgy vágta le a fejét. A férfi azt mondta, hogy nem így tervezte és nagyon kellemetlenül érezte magát közben.

A boncolás során számos lyukat találtak a megcsonkított törzsön, Madsen így akarta elérni azt, hogy a bomlás során kialakuló gázok távozzanak a testrészekből. Wall nemi szervei körül és a vaginájában is számos szúrásnyomot találtak, Madsen szerint azonban ennek nem volt semmilyen szexuális indíttatása.

A feldarabolásról a férfinak a vallomástétel közben az 1995-ös Hetedik című film jutott eszébe, amely egy őrült sorozatgyilkosról szól. Amikor az ügyész megkérdezte, hogy ezt nem tartja-e furcsának, Madsen nemmel válaszolt, „van benne egy olyan jelenet, amelyben valakinek levágják a fejét”.

Kim Wall; Europress/AFP PHOTO/TT News Agency/Tom WALL

A rendőrség számos olyan filmet talált Madsen számítógépén, amelyek lefejezésről vagy sorozatgyilkosokról szólnak, valamint Wall halála után ilyen témában keresgélt az interneten. A bíró és az esküdtek többet is megnéztek a Madsen gépén talált videókból, de azok annyira erőszakosak voltak, hogy a tárgyalóteremben nem vetítették le őket. Madsen szerint a filmek nem kapcsolódnak az újságírónő halálához.

Ugyanakkor egy másik újságíró, Emma Sullivan azt vallotta a bíróságon, hogy amikor riportfilmet készített Madsenról, a férfi arról a félelméről beszélt neki, hogy talán pszichopata. Továbbá szexuális célzásokat is tett Sullivannek. Meghallgatták Madsen korábbi szeretőjét is, akinek a több fétisklubban is tagsággal rendelkező feltaláló egyszer leírta a számára tökéletes gyilkosságot: kamerára veszik, ahogy meghal egy női áldozat és Madsen a barátaival együtt darabolja fel a testet.

Amikor a férfit a gyerekkoráról kérdezték, azt mondta, mindenféle magyarázat nélkül, hogy

áldozat akartam lenni egy gyerekpornófilmben.

Nagyjából húsz perccel azután, hogy Madsen feldarabolta Kim Wall testét, sms-t küldött a feleségének, amelyben azt írta:

Egy kis kalandra indultam a Nautilusszal. A holdfényben hajózom, nem fogok búvárkodni. Puszilom és ölelem a cicákat.

A tette után megfordult Madsen fejében az öngyilkosság gondolata is, de nem tette meg, mert attól félt, hiányoznának neki a macskái.

Kim Wall a barátjának írt utoljára, akinek előtte arról beszélt, hogy nem akar egyedül menni a tengeralattjáróra. Az utolsó üzenete az volt:

Szeretlek!!!!!!

Ítélet az ügyben április végén várható, a témában írt cikkeinket itt olvashatják.

Kiemelt kép: Peter Madsen; Europress/AFP PHOTO/Scanpix Denmark/Bax Lindhardt/Denmark OUT

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik