Belföld

A Fidesz is gyűjtött aláírást az LMP-nek

Régóta kering már az a pletyka, hogy a Fidesz úgy is segíti az ellenzéki megosztottság fenntartását, hogy ajánlásokat gyűjt az ellenzéki jelölteknek, hiszen minél több ellenzéki jelölt van a szavazólapon, annál jobb a kormánynak.

Legutóbb az MSZP-Párbeszéd jelöltje elevenítette fel, hogy az LMP-s jelölt ajánlásainak egy részét a Fidesz gyűjtötte. Tóth Csaba akkor azt mondta, az LMP-s politikus arról beszélt neki, hogy a “Fidesz besegített”, írja az Index.

Fiala János a Civil Rádió Keljfel Jancsi című műsorában bejátszotta ezt a részletet az LMP-s jelöltnek, Barta János pedig azt mondta

amit Tóth úr állít, az való igaz, a Fidesz is gyűjtött az LMP-nek aláírást annak ellenére, hogy nem kértem. Meg is lepődtem rajta.

Barta a műsorban azt mondta, a Fidesz az ellenzék megosztására játszik és szerinte „bizonytalanok voltak, hogy az LMP-s összegyűjti az ajánlásait és be akartak segíteni, de erre végül is nem volt szükség, mert hamarabb leadtuk az ajánlásainkat, mint hogy az ő adagjuk befutott”.

Viszont a történetben az nem stimmel, hogy a Fidesz csak olyan ajánlóívet tudott kitölteni, amit az LMP-s jelölt vett át a választási irodán, azaz Bartának tudnia kellett arról, hogy a kormánypárt aláírásokat gyűjt neki.

Arról, miért fogadta el a fideszes ajánlásokat, Barta azt mondta

ha az állampolgár, ki tudja, milyen megfontolásból megtisztel az ajánlásával, arra csak azt lehet mondani, hogy köszönöm”.

Barta szerint a Fidesz kifejezetten neki gyűjtötte az ajánlásokat és legnagyobb megdöbbenésére tartalmazott ismerős neveket. Azaz ha az LMP-s politikusnak gyűjtötték az aláírásokat, akkor előzőleg oda kellett adnia az íveket a fideszes gyűjtőknek.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Mónus Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik