Dél-Franciaország csendes falvain átutazva az embernek olyan érzése van, hogy az élet már évszázadok óta ugyanabban a megszokott mederben folyik, a lakók pedig igyekeznek minél távolabb maradni a nagy változásoktól.
Erre a tényre kétségkívül rácáfol azonban az alig hatszáz fős Larrivière-Saint-Savin középkori alapokkal rendelkező temploma, a hat évtizeddel ezelőtt újjászületett Notre Dame du Rugby.
1956 fontos év volt a kis falucska katolikusainak életében, hiszen a rögbirajongó Michel Devert személyében új pap érkezett a – Magyarországon egyébként szép lassan megölt – sport iránt egyáltalán nem közömbös közösség élére.
Már ekkor szemet szúrt neki a település szederbokrok takarásában rejtőző, romokban álló évszázados temploma, rövidesen pedig – egy szomorú esemény apropóján – új célt is talált a megkopott szépségű épületnek.
Az épület képe ma
Egy autóbalesetben ugyanis elhunyt a helyi csapat három fiatal játékosa, Devert pedig úgy érezte, hogy a tragédia emlékére renoválhatnák a régi épületet.
Így is történt:
Az oltárkép helyett mindössze egyetlen, szoborfülkébe illesztett Mária-szoborral rendelkező Notre Dame du Rugbynek nem a mezek és egyéb tárgyak azonban a legérdekesebb részei, hiszen
Így találkozhatunk például a kis Jézus kezében tartott labdáért nyúló játékosok sorával, vagy épp játékosok által alkotott nyílt tolongásból kivett labdát anyjának adó kisdeddel:
Az épület a rögbi világában egy csapásra fontos hellyé vált, így sorra érkeztek a külföldi mezek és emlékek. A tárgyak lassan kinőtték a rendelkezésükre álló helyet, így a falu egy múzeumszerű, apró épületetet emeltetett, hogy semmit se kelljen a sötét raktárak mélyére száműzniük.