Belföld

Gazdag üzletembernek adta ki magát – videó

Csalt. Külföldre szökött. Újra csalt. Börtönbe került. Újra megszökött, újra elfogták.

A 39 éves férfi tehetős szállítmányozási vállalkozónak adta ki magát azért, hogy a sértettek bizalmát, pénzét megszerezze. 2011 júniusa és 2014 februárja között rendszeresen bérelt luxusautókat, amelyekről azt állította, sajátjai, miként a szintén csak bérelt budapesti, siófoki luxus ingatlanok is.

A sértettek tévedésbe ejtéséhez saját cégeit is felhasználta. Azokat ő vezette, de nem olyan nagyságrendű forgalommal, bevétellel, ügyfélkörrel, mint amit ő állított. A vádlott több sértettnek is azt hazudta, hogy elhunyt apja után több tízmillió forintos forgótőkét és borkereskedő üzletet örökölt.

A férfi ezzel a módszerrel hat embert vert át, nekik összesen több mint 170 millió forint kárt okozott.

Élettársa – egy 39 éves nő – egyszer segítette a férfit, ezért vele szemben is vádat emeltek.

A férfit egy korábbi csalása miatt jogerős börtönre ítélte a bíróság, ezért 2014 márciusában élettársával és közös gyermekeikkel külföldre távoztak. A férfit 2016. október 18-án, egy zuglói szállodában fogták el.

Elfogásáig más nevét, adatait felhasználva bujkált. Akkor megkezdte korábbi börtönbüntetése letöltését, de 2017. január 13-án egy eltávozás alkalmával megszökött; a rendőrök március 22-én fogták el.

A fogolyszökés miatt az illetékes kerületi ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé, amely eredményeként a bíróság őt – azóta már jogerősen is – hét hónap végrehajtandó szabadságbüntetésre ítélte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik