Foci

Nikolics arról, hogy számíthat-e rá a kapitány: „Nem tudom”

A magyar labdarúgó-válogatott kedd este a második mérkőzését is elveszítette Georges Leekens irányításával, Kazahsztán után ezúttal Skócia győzött a Groupama Arénában (0-1). A csereként a 83. percben pályára lépő Nikolics Nemanja arról beszélt a mérkőzés után: nehéz feldolgozni azt, hogy pár nap alatt kétszer is kikaptak.

Bármit mondanék most, az kifogás lenne, alibi

– mondta a csatár, aki szerint a játékunkban egy iksz benne volt, de hazai pályán mindig győzelemre kellene játszaniuk.

Lovrencsics Gergő könnyeivel küszködve nyilatkozott
A magyar válogatott szélsője nehezen viselte a vereséget, de Gulácsi Péter is nehéz szívvel nyilatkozott.

A szurkolók elég visszafogottan buzdították a csapatot és egy transzparensen üzentek a játékosoknak. Grosics Gyulát idézték:

Félreérthetetlenül üzent a magyar tábor, ezt várják a mérkőzésen!Kövesd velünk a mérkőzés izgalmait élőben: https://bit.ly/2E2IrHO

Közzétette: 24.hu – Sport – 2018. március 27.

Nikolics olvasta a kiírást, és azzal kapcsolatban azt mondta, a foci nála nem csak arról szól, hogy küzdeni kell, hanem a gólokról és a szép játékról is.

Nem elég csak futni, mert ez olyan sport, amit gólra játszanak. Ha csak futottunk és harcoltunk, akkor rossz sportot választottunk, ez a minimum egy válogatott mérkőzésen. Mindenki, aki kifut a pályára küzdeni akar, de nálam a foci szép megmozdulásokról és gólokról szól. Nekünk most az a dolgunk, hogy visszacsábítsuk a szurkolókat, ahhoz nyerni kell, nem csak futni meg harcolni, hanem szép focit is játszani.

A végén felvetették neki, hogy elég sokat kell utaznia a csapathoz (Nikolics a Chicago Fire játékosa), számíthat-e a rá kapitány a jövőben is. „Nem tudom” – mondta elég hosszas hezitálás után.

 

Leekens reakciója

A csakfoci.hu cikke szerint Georges Leekens szövetségi kapitány a sajtótájékoztatóján reagált:

„Szögezzük le: az a normális, hogy egy válogatott behívónak eleget tesz egy játékos, jöjjön a világ bármelyik pontjáról. Az a normális, ha konkurencia van egy keretnél, mindenkinek meg kell küzdenie a helyéért. Guzmics például közel 30 órát utazott, az első meccsen emiatt nem is játszhatott, de egy szó nélkül vette ezt tudomásul.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik