Sport

Eltilthatják a Tour de France-tól a doppinggal bukó címvédőt

chris-froome kerékpárverseny eurosport
chris-froome kerékpárverseny eurosport

Amennyiben a július 7-ei rajtig nem tisztázódik a doppingügye, megtagadhatják az indulási jogot a négyszeres győztes, címvédő Chris Froome-tól a Tour de France kerékpáros körverseny szervezői. Az angol Daily Mail című lap csütörtökön azt írta, hogy a rendezőknek lehetősége van erre, és fontolóra is veszik ezt a lépést.

A nemzetközi szövetség (UCI) ugyan doppingvétség gyanúja miatt eljárást folytat a 32 éves brit sportoló ellen, de határozat még nem született az ügyben. Froome-ról decemberben derült ki, hogy pozitív tesztet produkált a 2017-es Vuelta a Espanán, amelyen szeptember 7-én adott mintájában az asztmás rohamok kezelésére és megelőzésére alkalmas szalbutamol magas szintjét, a megengedett érték kétszeresét mutatták ki.

Az összetettben győztes kerekes tagadja, hogy bármilyen szabályt megsértett volna, mert engedéllyel használja a készítményt. A Vueltán elmondása szerint rosszabbodott az állapota, így csapata, a Sky orvosának javaslatára és engedélyével növelték a megszokott adagját.

Az ügyvédek és a szakemberek még mindig a kimutatott értékek magyarázatával vannak elfoglalva, közben pedig Froome továbbra is versenyez: április közepétől Ausztriában száll nyeregbe, míg május 4-től a Giro d’Italián akar indulni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik