Belföld

Kampányról szó sincs, az épületbe nem ment be – mondta Orbán látogatásáról az óvodavezető

Óvodában járt Orbán Viktor, gyerekekkel rázott kezet, egyiküket fel is emelte, hogy a kisfiú is jól látszódjon a csoportképen.

Az Index megtudta, a dadi óvodát látogatta meg a miniszterelnök, a lap így meg is kereste a videóban is szereplő Csillag Istvánné óvodavezetőt, aki elmondta: Igazából nem is hozzájuk ment a kormányfő, hanem velük szembe, egy egyházi épületbe, a gyerekek pedig a kerítésen keresztül nézték a nagy fekete autókat és örömmel integettek.

A tanárnő szerint az egész esemény csak véletlen volt, kampányról szó sincs, az épületbe nem ment be és nagy örömmel látták.

Csillag Istvánné szerint a szülők nem lesznek mérgesek, majd hozzátette,

semmi rosszat nem szabad kihozni ebből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik