Tudomány

Óriási veszélyben volt a Nemzetközi Űrállomás

El kellett hagynia a legénységnek a bázist, mert egy kupac űrszemét száguldott el mellettük alig pár száz méterrel.

Az űrbeli távolságokat figyelembe véve “hajszállal” – 250 méterrel – száguldott el kedden a Nemzetközi Űrállomás (ISS) mellett egy kupac űrszemét, amely miatt előzőleg el kellett hagynia az űrbázist az ott dolgozó hat űrhajósnak – jelentette az Interfax orosz hírügynökség.

Az amerikai űrhivatal tájékoztatása szerint az asztronauták közép-európai idő szerint délután fél egy körül hagyták el a Föld körül keringő űrállomást, és szálltak át az űrbázishoz kapcsolt Szojuz visszatérési egységbe, hogy vész esetén leváljanak az ISS-ről, és visszatérjenek a Földre.

Az űrszemét alig fél órával később haladt el közvetlenül az űrállomás mellett. Ezután az űrhajósok visszatérhettek az űrbázisra.

Orosz forrásból úgy tudni, túl későn sikerült beazonosítani a közeledő űrszemetet ahhoz, hogy módosítani lehessen az űrállomás pályáját, ezért utasították a legénységet, hogy hagyják el az űrbázist, és foglaljanak helyet a két Szojuz kapszulában, hogy vész esetén leválhassanak az ISS-ről, és visszatérjenek a Földre.

Szakértők szerint csekély mennyiségű űrszemét is képes komoly kárt okozni az űrállomáson.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik