Megtáltosodott a tavaszt sereghajtóként kezdő Mezőkövesd. Az NB I 23. fordulójában Tóth László együttese hátrányból felállva tudott nyerni Debrecenben. Elég váratlanul szerzett vezetést a hazai csapat, azonban Koszta Márk tizenegyesével egyenlítettek a vendégek, sőt Bognár István még a félidő előtt vezetést szerzett a szünetre. Fordulás után tíz perccel Farkas Dániel már a harmadik mezőkövesdi gólt lőtte. Rákapcsolt a DVSC, egyre nagyobb fölénybe került, az ám ez csak a szépítéshez volt elég.
A Budapest Honvéd is nehéz mérkőzésen nyert, Bobál Dávid fejesgóljával előnybe kerültek a hazaiak a Haladás ellen – érdekesség, hogy eddigi egyetlen gólját szintén a szombathelyiek ellen szerezte az első fordulóban, akkor is fejesből. A második félidőben a Jagodics Márk fejesével hamar egyenlítettek a vendégek, a hajrában aztán a csereként beálló Danilo a 93. percben szerezte a Honvéd győztes gólját. További érdekesség, hogy Iványi Zoltán játékvezető a találkozó hajrájában a már lecserélt Halmosi Pétert kiállította a kispadról.
Ennél sokkal nagyobb szenvedés volt a Videotonnak kicsikarni a győzelmet a Balmazújváros ellen. A vendégek végig agresszívan és fegyelmezetten védekeztek, egy-egy ellentámadást vezettek csak, de sokat nem akartak a mérkőzéstől. Végül Juhász Roland fejesgólja döntött a három pont sorsáról.
Nem esett gól az Újpest paksi vendégjátékán, pedig a lila-fehérek végig mezőnyfölényben játszottak. Simon Krisztián az első, Novothny Soma pedig a második félidőben lőtt kapufát, a túloldalon a 77. percben sikerült ugyanez a hazaiaknak. Mivel a kapufák számáért nem jár győzelem, maradt a pontosztozkodás. Az újpestiek számára rossz hír, hogy Simon Krisztián meg is sérült a találkozón.
Szintén döntetlen született a Vasas-Diósgyőr bajnokin. Sokáig úgy tűnt Berecz Zsombor gólja dönti el a három pont sorsát Antal Botond kapus hatalmas hibája után, azonban a 94. percben Dusan Brkovics szép fejes góllal egyenlített.
Kiemelt fotó: vidi.hu