Sport

Ötméteresekkel kapott ki a válogatott Oroszországban

Császár Gábor (császár gábor, )
Császár Gábor (császár gábor, )

Nőivízilabda-válogatottunk 9-9-es döntetlent követően büntetőkkel veszített az oroszok legjobbjai ellena Világliga selejtezőjében.

Nem tarthatott Zlatousba Bujka Barbara és Gurisatti Gréta sem, sérülések okán. Így változtatnia kellett a taktikai elképzeléseken a kapitánynak, ami többé-kevésbé bejött Merész Andrásnak.

Az első nyolc percet követően 3-3 állt az eredményjelzőn, majd a rövid pihenőt követően a magyar lányok céloztak jobban, így előnnyel fordulhattak a második félidőre.

 Fotó: Europress fotóügynökség

A harmadik játékrészben két gól is volt a mieink előnye, a mindent eldöntő negyedet mégis döntlennel várhatták a felek két gyors hazai gólnak köszönhetően.

A záró peridódus hajrájában hajszálra volt a győzelemtől a magyar különítmény, az oroszok azonban az utolsó akcióból egyenlíteni tudtak, következhetett a büntetőpárbaj.

Az ötmétereseknél nem voltunk ott fejben, ketten is hibáztak a Merész-lányok közül, míg az oroszok csak egyszer hibáztak, így ők örülhettek a győzelemnek a legvégén.

Eredmény – Női vízilabda Világliga-selejtező:

Oroszország-Magyarország 13-11 (3-3, 1-2, 2-1, 3-3 – ötméteresekkel: 4-2)

ÖTMÉTERESEK:

A magyar csapatból ketten is rontottak, míg a vendéglátók közül csak egy játékos hibázott, így az oroszok ünnepelhettek a végén győzelmet.

4. NEGYED

5-8. PERC: Előnnyel várhatjuk az utolsó perceket, most kell nagyon figyelni, csajok (8-9)! Sorra hagyják ki a helyzeteket az együttesek, bár a mieink már leginkább csak az időt húzzák. Hihetetlen, de gólt kaptunk az oroszok utolsó akciójából (9-9). Vége, büntetőkkel dől el a találkozó sorsa!

1-4. PERC: Sajnos egy parádés hazai góllal indult a negyed, 7-6 oda… A Merész-lányok szerencsére nem adták fel, máris egalizáltak (7-7)! Elképesztő, milyen ziccert hagytak ki az oroszok, az ellentámadást követően pedig már 8-7 ide! Újra egyenlő az állás (8-8).

3. NEGYED

5-8. PERC: Emberfórban növelhettük volna előnyünket, de sajnos maradt az 5-4. Magyar büntető és magyar gól, először két gól a különbség a felek között (4-6). Hamar szépít a Szbornaja, részben köszönhetően annak, hogy kevesebb magyar volt a vízben támadásukkor (5-6). Gyorsan elolvadt az előnyünk, az oroszok sorozatban másodszor voltak eredményesek emberelőnyből (6-6). Vége, jöhet az utolsó felvonás!

1-4. PERC: A meccs során először az oroszoké a ráúszás, de emberelőnyben nem tudtak betalálni. Gangl véd egy emberfelettit! Merész András időt kér, a támadójáték akadozik.

2. NEGYED

5-8. PERC: Nagy bravúr az orosz kapustól, majd egy rossz bejátszás a hazaiak támadásánál. Hosszú ideje nem esett gól a találkozón, makulátlanul védekeznek a felek. Újabb büntetőt kap ellenfelünk, Gangl pedig ezt is kivédi! És megint mi vezetünk egy remek kontratámadásnak köszönhetően (4-5). FÉLIDŐ!

1-4. PERC:  Ismét gyorsabbak voltunk a ráúszásnál, emberelőnyös helyzetben viszont nem koncentráltunk eléggé. Ezzel együtt már vezetünk, mi kezdtük góllal a második periódust (3-4). A felső léc mentett meg minket a góltól, marad nálunk az előny. Emberhátrányban már nem ment a védekezés, 4-4.

1. NEGYED

5-8. PERC: Az oroszok is kihasználják első emberelőnyös helyzetüket, 2-2 áll az eredményjelzőn. Két gyengécske ejtés mindkét oldalon, nem változott a játékállás. Remekül védekezik az orosz és a magyar válogatott egyaránt az elmúlt percekben. Fordít az orosz gárda, már 3-2 oda.Bravó! Háttal a kapunak állva szerez gólt a magyar játékos, 3-3! Rögtön időt is kértek az oroszok. Gangl Edina büntetőt hárít, ezzel ért véget az első negyed.

1-4. PERC: Elhoztuk a ráúszásnál a labdát, de az első támadás nem eredményezett gólt. Egy orosz átlövés talál utat a kapunkba, de rögtön jött az egyenlítés emberelőnyből (1-1). Már nálunk az előny, egy remekül kivitelezett átemeléssel vezetünk (1-2).

A himnuszokat követően elfoglalták a kispadokat a felek, hamarosan kezdődhet a mérkőzés.

Előzetes: Nem tarthatott Zlatousba Bujka Barbara és Gurisatti Gréta sem, sérülések okán. Így változtatnia kellett a taktikai elképzeléseken a kapitánynak. Dermesztő hideg van egyébként a kazah határtól nem is olyan messze fekvő kisvárosban, -27 fokot mértek hétfő reggel.

Ennek ellenére nem fagyos a hangulat a csapatban, sőt. Mivel a kétkapuzások alatt jól ment a mieinknek, bizakodhatunk a keddi ütközet előtt – írja a waterpolo.hu.

A csoportban Olaszország és Franciaország szerepel még, az olaszok Frosinonéban fogadják a franciákat, 18 óra 30-kor kezdődik majd az a mérkőzés kedden.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik