Belföld

Az Iszlám Állam terroristáit foghatták el Röszkén

Az ISIS terroristáit foghatták el a napokban Röszkén – írj a Magyar Idők. A lap szerint a belügyi szervek közül több is kapott információt a két terroristatámogatóként nyilvántartott emberről.

Ahogy arról a 24.hu is beszámolt, a gyanú szerint  férfi és a nő 2010 és 2014 között a szervezet érdekében Irakban logisztikai tevékenységet végzett, katonai kiképzésben részesültek és a terrorszervezet tevékenységét más módon is támogatták.

Terrorista szervezet tagjait fogták el Röszkén
A páros a gyanú szerint Irakban logisztikai tevékenységet végzett, katonai kiképzést kaptak, támogatták a szervezetet.

A páros a röszkei tranzitzónában nyújtott be menedékkérelmet, amelyet a hatóságok elutasítottak. A terrorizmus finanszírozásának bűntette miatt indult eljárást – mivel az érintettek nem magyar állampolgárok, valamint a bűncselekmény nem Magyarország területén történt – a legfőbb ügyész rendelte el.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója korábban elmondta, a két külföldi szabályos menedékkérelmet nyújtott be, várták annak elbírálását, aközben azonosították őket. A Terrorelhárítási Központ emberei a röszkei tranzitzónából állította elő a gyanúsítottakat szerdán, ellenük a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda  folytatja a nyomozást.

A gyanúsítottak pénteken előzetes letartóztatásba kerültek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik