Élet-Stílus

Elmesélte, hogyan hízott meg úgy, hogy hasa csaknem a földet veri

A 45 éves Tamy Lyn Murrell 270 kilóra hízott, pedig „meglehetősen normális méretű” gyerek volt. A TLC az Egyesült Államokban most adásba kerülő Élet 250 kiló felett című műsorának új részében beszél arról, mi vezetett odáig, hogy a hasa csaknem leér a földre.

Tamy bőven a legfiatalabb gyereke volt a szüleinek, így tulajdonképpen egykeként nőtt fel. Nővére 19, bátyja 11 évvel volt idősebb.

Kisgyerekként sokat bántották társai, mert tudták, hogy attól ideges lesz és elkezd dadogni. Nyolc éves volt, mikor látta, ahogy az apja összeesik a konyhában és meghal, szívrohamot kapott.

Ahogy apukám meghalt, már sose lett olyan az életem, mint annak előtte. Anyám teljesen szétcsúszott.  Az ágyból is nehezére esett kiszállni, mély depresszióba esett.  Olyan volt, mintha az anyámat is elvesztettem volna

– mondta Tamy a műsorban.

Senki nem figyelt rá, az evés felé fordult:

Azt ettem, amit és amikor csak akartam, a barátom volt. A szüleim, a barátaim, a szeretteim voltak.

Anyja rá hagyta a vásárlást, ami azt jelentette, hogy azt vett, amit akart, üdítőket, pitéket, fagyit. „Állandóan gyorskaját ettem, annyit, míg rosszul nem lettem.”

14 évesen 63,5 kiló volt, sokszor bántották emiatt. Két évvel később, mikor abbahagyta a középiskolát, már 80 kilogrammot nyomott. Mivel anyja állandóan ki-be járt a kórházból, Tamy lett az ápolója.

18 évesen megismerkedett Jamesszel, aki szintén gondozó volt, egymásba szerettek. „James volt az első, aki figyelt rám” – mondta a nő, a férfi pedig hozzátette:

Mindig is a nagyobb lányok érdekeltek, ez vonzott Tamyben is. Nagy lány volt. Szerelem volt első látásra.

Még csak egy hónapja randiztak, mikor Tamy állapotos lett. „Az elején minden jónak tűnt, de nem tartott sokáig” – mesélte Tamy. Kiszerettek egymásból, de együtt maradtak, mert James volt az egyetlen, aki tudott gondoskodni Tamyről és a ma már tizenéves fiukról.

Bár szeretett volna Tamy kilépni a házasságából, fiának pedig jobb anyja lenni, továbbra is az étel rabja maradt, ami elzárta őt a világtól. Érzelmileg és testileg is megviseli helyzete, komoly fájdalmai vannak a súlyától.

A testemben élni igazán nyomorult dolog. A hasam eljutott arra a pontra, hogy a saját életét éli, és ez nagyon fájdalmas. Úgy érzem, mintha nem élnék. Csak létezek, ez borzalmas”

– mondta a műsor előzetesének végén.

A TLC honlapján azonban már abba is bele lehet lesni, hogy Tamy sokat fogyott azóta, mindössze 157 kilót nyom.

(via Daily Mail, kiemelt kép: TLC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik