Több ezer ember gyűlt össze csütörtökön a vasárnap elhunyt Davide Astori labdarúgó temetésén Firenzében. A Fiorentina egykori csapatkapitányától a Santa Croce templomban vettek végső búcsút, és sokan már reggel hétkor, három órával a szertartás kezdete előtt a bazilika előtti téren gyülekeztek.
Nem sokkal később a térre néhány perces néma csönd borult a tisztelgés jeléül, ekkor sok szurkoló Fiorentina sálakat és zászlókat emelt a magasba. Amikor a firenzei együttes játékosai a középpályás Milan Badelj vezetésével megérkeztek elbúcsúzni kapitányuktól, ismét tapsolt az összegyűlt tömeg. Rengeteg korábbi csapattárs, válogatottbeli barát megjelent a temetésen: Giuseppe Rossi, Borja Valero, Francesco Totti, a korábbi szövetségi kapitány Gian Piero Ventura, vagy éppen a szerdán még Londonban Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt játszott Giorgio Chiellini, Gialuigi Buffon és Massimiliano Allegri is.
Több ezer Fiorentina-szimpatizáns gyűlt össze a csapat stadionjánál is, ahol elhaladt a temetési menet.