Sport

Egy kanadai csapat jutott először rájátszásba az NBA-ben

Sorozatban 17. győzelmét is megszerezte a Houston Rockets az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA), melynek szerdai játéknapján a Milwaukee Bucks vendégeként nyert 11 ponttal. A mérkőzés legjobbja James Harden volt, aki 26 ponttal segítette a Houstont, amely ezzel megdöntötte a Celtics mostani idényben bemutatott 16 győzelmes sorozatát, s immáron övék a szezonbeli leghosszabb veretlenségi széria.

Torontóban is ünnepelhettek a szurkolók, de ott a Detroit Pistons idegenbeli legyőzése mellett azt is, hogy a Raptors bejutott a rájátszásba. A torontói DeMar DeRozan 42 pontot dobott.

Nyert a Cleveland Cavaliers is: LeBron James 39 ponttal és tíz gólpasszal vette ki részét a Denver otthonában aratott ötpontos sikerből.

A nyugati főcsoportban negyedik New Orleans Pelicansnál a Sacramento Kings elleni, klubrekordot jelentő, sorozatban tizedik győzelmet követően nem lehetnek maradéktalanul boldogak, ugyanis a csapat legjobbja, Anthony Davis a harmadik negyedben bokasérülést szenvedett. Az első vizsgálatok nem mutattak ki törést a bokájában, de azt még nem tudni, mennyi időt kell kihagynia az örszörös All Star-játékosnak.

Eredmények:

Indiana Pacers-Utah Jazz 84-104
Detroit Pistons-Toronto Raptors 119-121 – hosszabbítás után
Chicago Bulls-Memphis Grizzlies 119-110
Milwaukee Bucks-Houston Rockets 99-110
Sacramento Kings-New Orleans Pelicans 101-114
Denver Nuggets-Cleveland Cavaliers 108-113
Los Angeles Lakers-Orlando Magic 108-107

Ajánlott videó

Olvasói sztorik