Élet-Stílus

Trópusi kígyó mart meg egy idős nőt egy német áruházban

A szokásos heti bevásárlását intézte egy 76 éves nő egy szupermarketben, pénteken, a türingiai Tiefenortban. Miközben a narancsok között válogatott, hirtelen erős, éles nyilallást érzett a hasánál, ami rögtön el is múlt. Amikor hazaért vette észre, hogy egy hatalmas vörös folt van a hasán, a közepén két fekete pont – írja a The Local német kiadása.

Mivel a fura folt egyre jobban fájt, a nő orvoshoz ment, ahol kiderült, egy kígyó marta meg. Mivel a nő egy pillanatra sem látta, így nem lehet tudni, milyen kígyó marta meg. A hüllő fajtáját, így a származását a vérvizsgálat eredményeiből, illetve a narancs útvonalának feltérképezésével próbálják majd megállapítani. A nő a körülményekhez képest jól van, zajlik a felépülése.

A szóban forgó szupermarketet bezárták, amint a bolt vezetése értesült az incidensről. A kígyót azonban hiába keresik, eddig nem bukkantak a nyomára. Az áruház hatalmas méreteit tekintve, ez azért nem meglepő.

A hüllőszakértő, akit felkértek a kígyó befogására azt mondja, a feladata olyan, mintha tűt keresne egy szénakazalban. Az alkalmazottak több helyen kétoldalú ragasztószalagot tettek le az üzlet padlójára, hátha a hüllő véletlenül beleragad.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik