Sport

Kabaréelemek Tállai csapatának tao-pályázataiban

A mezőkövesdi sportegyesület nagy feltűnést keltett, amikor kiderült: Ónod, Mályi, Hejőszalonta és a Mezőkövesdi Zsóry SE szinte azonos szövegű pályázattal jutott forráshoz az Európai Unió terület- és településfejlesztési programjából (TOP). Úgy látszik, a módszer elfogadottá vált a városban, a futballklubnál gyakorlat az „egyenszövegezés”.  Tállai András régi bizalmasa, a ma már hivatalos közszolgálati jogviszonyt nem viselő, ám a Borsod megye 7-es választókerületében az országgyűlési képviselő „megbízottjaként” emlegetett Bocsi Anna vezeti a Mezőkövesd Zsóri FC Kft.-t és a hozzá tartozó nonprofit vállalkozást. Bocsi a Mezőkövesd Zsóry pénzügyeit 2014 óta szinte egyedül menedzseli.

Az elmúlt négy évben legalábbis a klub – és a sportegyesület – látványsport-támogatás (tao) pályázataira csak az ő szignója került rá. Az első osztályú klub maga töltötte fel hivatalos honlapjára a tao-pályázatokat, amelyekből kiderül: a mezőkövesdi futballcsapat éveken keresztül juthatott hozzá – sokszor azonos szövegű pályázatnak köszönhetően – különböző mértékű közpénzhez, minden esetben vitatható adattartalmú és hitelességű pályázatok alapján. Szemléltetésképp érdemes kiemelni a beszámolókat, és az öt kérdést, öt választ tartalmazó programbemutatók „a sportfejlesztési program lehetséges társadalmi és gazdasági hatásai (különös tekintettel azok időbeni realizálódására), a várt előnyök és a figyelembe veendő kockázatok megjelölése” pontjait.

Ezek mindegyikében az áll ugyanis:

Az utánpótlás-nevelési rendszer kiépítése, a bázis kiszélesítése, a szabadidős labdarúgás élettel való megtöltése, ezáltal a labdarúgás népszerűsítése jó úton halad. Az amatőr futballklub a város kultúrájának, mindennapjainak része. A szimbiózisban élő működő labdarúgással foglalkozó szervezetekben van elszántság és akarat, hogy a megkezdett munkát tovább vigyük, és magasabb szintre emeljük.

Ez csupán egyetlen példa számos egyezést mutató szövegrészletekre, amelyek az évek során sem változtak a Bocsi Anna által jegyzett pályázati anyagokban. Pontosan ezeket a mondatokat használták ugyanis 2013-ban, 2014-ben,  2015-ben és 2016-ban is. Csak 2017-ben változtattak a szövegezésen, akkor viszont a klub történetének legnagyobb tao-támogatása volt a kreativitás jutalma. Ráadásul, a mezőkövesdi futballklubot működtető cég mellett a Mezőkövesd Zsóry SE is szerencsét próbált, és nyert is, nem keveset. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) kimutatásai szerint  2011-től kezdődően a felnőtt csapat támogatásai mellett több mint 400 millió forintot vehetett fel a klub utánpótlás-nevelésével foglalkozó egyesülete is.

2011: 71 561 616 forint.

2012: 67 508 503 forint.

2013: 79 476 946 forint.

2014: 82 107 830 forint (itt különbözik a jóváhagyott támogatás és a kiadott támogatási igazolás összege, kicsit kevesebbhez jutottak hozzá végül: 79 599 830 forint).

2015: 70 076 092 forint.

2016: 36 663 215 forint.

Miként a profiknál, úgy a sportegyesületnél sem variálták a pályázati anyagokat éveken keresztül, így rendre találkozhatunk a helyenként megmosolyogtató szövegezéssel:

Fő célunk az volt, hogy az U13-nál idősebb korosztályokban saját csapatot indítsunk a jelenlegi szezonban, amelyet sikeresen teljesítettünk az aktív toborzásnak köszönhetően.

Tállai András, Orbán Viktor, Bocsi Anna
(Fotó: Facebbok/Tállai András)

Az idevágó hivatalos dokumentumok csak 2014-től találhatók meg a Mezőkövesd Zsóry FC honlapján, ám 2017-ig ezt a „célt” mindegyik pályázatban megtalálhatjuk. Ahogy a felnőtt futballcsapat esetében, úgy az egyesületi támogatáskérelemnél is a múlt év a vízválasztó, 2017-ben ugyanis frissítettek kicsit a dokumentumokon. Feltűnő lehet továbbá 2015-ből és 2016-ból a következő sor is:

Klubunk utánpótlásrendszerében az általános iskola alsó osztályos korosztályától kezdve, vagyis 7 évesektől a felnőttekig tartó korcsoportban összesen 13 UP csapatot működtet a klub, melyet szeretnénk tovább növelni

– írták 2015-ben, ám egy évvel később a 13 utánpótláscsapatból már mindössze 11 indult.

Klubunk utánpótlásrendszerében az általános iskola alsó osztályos korosztályától kezdve, vagyis 7 évesektől a felnőttekig tartó korcsoportban összesen 11 UP-csapatot működtet a klub, melyet szeretnénk tovább növelni

– állt a pályázati anyagban egy évvel később.

Az mfor.hu összegzése szerint egyértelmű, hogy a NAV-elnök klubja az Orbán-kabinet által kidolgozott sportfinanszírozási rendszer harmadik legnagyobb nyertese a felcsúti Puskás Akadémia és a Mészáros Lőrinc vejéhez, Homlok Zsolthoz is szorosan kötődő szombathelyi Illés Akadémia mögött.  A támogatások mennyisége tehát nagy, miként a furcsaságoké is. Az elszámolások sok különleges tételt és árat rejtenek. Egy „kapusmez-nadrág garnitúra” kerülhet 9536 forintba, a Bepanthen Plusz kenőcs nagy tételben biztosan olcsóbb, így az 572 forintos ár sem feltűnő. Ám az már

nehezen érthető, mi történt 2014-ben, amikorra a pályázatokban az árak feltűnően alacsonnyá változtak: a Bepanthen Plusz darabjára ekkor mindössze 67 forintot számoltak, a Nikoflex nevű kenőcsért pedig 17 forintot, miközben jelenlegi, 2018-as kereskedelmi ára 1199 forint.

Van példa persze nehezen érthető drágulásokra is: Mezőkövesden kezdetben ugyanis rendkívül olcsón szerezték be a labdákat, egy idő után viszont több tízszeres árakat tüntettek fel minden darabért. 2013-ban egy szabvány, „ötös labda” darabjáért még 3814 forinttal számolt a klub, míg ez 2014-re 90 százalékkal csökkent, 378 forintra. 2015-ben ismét drágult, akkor 454 forintos darabáron számoltak. 2016-ban pedig már 10 ezer és 26 ezer forintos labdaárakat írtak a pályázati anyagba. 2017-ben pedig ezek a rubrikák teljesen üresen maradtak. Eközben a sportegyesületnél 2014-ben az ötösökre darabonként 2847 forintot, 2015-ben 3991-et, 2016-ban 3893-at, meccslabdára 11679 forintot számoltak el.

Kérdéseinkkel természetesen megkerestük a gazdasági társaságokat képviselő ügyvezetőt. Bocsi Anna azt válaszolta: „Az Ön által 2018. február 06. napján megküldött elektronikus levélben foglaltak vonatkozásában tájékoztatom, hogy nincs olyan státuszom, amely alapján közszereplőnek minősülök, erre tekintettel nem járulok hozzá ahhoz, hogy a személyem, akár újságban, újságcikkben, akár más médiaorgánumban megjelentetésre kerüljön. Kérem ezért a T. Újságírónőt, hogy az Ön által készített cikkben a személyemet érintő kérdések taglalásától eltekinteni szíveskedjék, nem áll szándékomban interjút adni és ennek megfelelően nincs értelme és nem is kívánok a megküldött kérdések kapcsán nyilatkozni.  Továbbá tisztelettel kérem Önt és a T. Megbízóját, hogy szíveskedjenek tartózkodni a személyemet érintő adatok, információk médiaorgánumokban történő megjelentetésétől.”

Debreceni támadás a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójában játszott Debreceni VSC – Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2016. november 5-én.
(Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A Bocsi Anna által vezetett és képviselt cég és egyesület az MLSZ adatai szerint összesen 2 milliárd 206  millió 381 ezer forint közpénzhez jutott a tao-pályázatoknak köszönhetően. Ebben az összegben nincsenek benne azok az állami, kormányzati sportcélú fejlesztési támogatások, amelyeknek köszönhetően például a Mezőkövesd Zsóry stadionja megépülhetett, de például az önkormányzati támogatások sem.

A 168 óra cikke pedig a szponzorok hátterét és motivációját kutatja. A lap részletesen foglalkozik azzal, hogy a futballcsapat szponzorai jól járnak a borsodi 7-esben, azaz Tállai András választókerületében: a főként Mezőkövesden közbeszerzést, uniós pályázati forrásokat elnyerő cégek rendre feltűnnek a Mezőkövesd Zsóry FC támogatói között.

 Sebestyén Roland, Biró Marianna (A cikk a Transparency International Magyarország Alapítvány oknyomozó újságírói mentorprogramjának keretében készült)

Kiemelt képünkön: Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Fotó: MTI/Vajda János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik