Belföld

Luxemburg is beszáll a paksi bővítés ellen indított perbe

Meg akarják akadályozni, hogy közpénzből jöjjön el a nukleáris energia reneszánsza.

Ausztria mellé áll Luxemburg abban a perben, amely a paksi bővítés ellen indult az Európai Bíróságon. Ezt az MTI tudósítása szerint a luxemburgi környezetvédelmi miniszter jelentette be. A kormány által sokat ostorozott „Brüsszel”, vagyis az Európai Bizottság viszont közölte, kész megvédeni a bíróságon azon álláspontját, amellyel jóváhagyta a bővítést.

A luxemburgi miniszter, Carole Dieschbourg azt mondta, meg kell akadályozni a nukleáris energia reneszánszát és azt, hogy ebbe közpénzeket lehessen fektetni. Ezért országa aktívan beavatkozik Ausztria pártján a perbe, ami a magyar állami támogatást jóváhagyó bizottsági döntés ellen indult.

Az Európai Bizottság 2015 novemberében indított vizsgálatot annak tisztázására, hogy a paksi bővítés finanszírozása megfelel-e az uniós szabályozásnak. A vizsgálat során megállapították, hogy a két új reaktor megépítése állami támogatásból valósul meg, de tavaly márciusban ezt jóváhagyták, mert úgy ítélték meg, hogy a támogatás összege arányos a kitűzött célokkal, és nem haladja meg az elérésükhöz szükséges mértéket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik