Kultúra

A világ leghíresebb szelfijétől Nemes Jeles Lászlóig

A világ leghíresebb szelfijétől Nemes Jeles Lászlóig

Vasárnap este tartják a 90. Oscar-gálát Los Angelesben, ahol ismét érdekelt egy magyar produkció. Magyar idő szerint hétfő hajnalban izgulhatunk Enyedi Ildikó filmjéért, a Testről és lélekrőlért. Nagy a konkurencia, de egy hajszál választ el bennünket a harmadik szobortól zsinórban. A ráhangolódás jegyében összegyűjtöttük az elmúlt díjátadók legfontosabb képeit.

1982 után 2016-ban nyert magyar film a legjobb külföldi film kategóriájában. Nemes Jeles László Saul fia című alkotása vihette haza szobrot.

Fotó: Kevin Winter / Getty Images

2017-ben Deák Kristóf Mindenkije nyerte a legjobb élőszereplős rövidfilmnek járó díjat az Oscaron.

Fotó: Frazer Harrison / Getty Images

A 2017-es gálán majdnem a Kaliforniai álom vitte el a legjobb filmnek járó díjat az igazi nyertes, a Holdfény helyett. De itt a bizonyíték, hogy végül jó helyre került a szobor.

Fotó: Kevin Winter / Getty Images

Casey Afflecket még 2010-ben vádolták meg szexuális zaklatással, a botrány évekkel később újra a felszínre került, ezért sokan felháborodtak, hogy neki járt 2017-ben a legjobb színésznek járó szobor. Brie Larson adta át a díjat, de látványosan nem tapsolta meg kollégáját.

Fotó: Getty Images

Leonardo DiCaprio végre valahára tavaly megkapta az Oscarját A visszatérőért.

Fotó: Kevin Winter / Getty Images

Halle Berry megható beszédet mondott 2002-ben. Ő volt az első színes bőrű színésznő, aki a legjobb női főszereplő kategóriájában nyert.

Fotó: Ken Hively / Los Angeles Times via Getty Images

Meryl Streep az első Oscar-díjával a kezében 1980-ban a Kramer kontra Kramer című filmben nyújtott mellékszerepéért.

Fotó: Getty Images

A színésznő A Vasladyért nyerte a harmadik szobrát, idén A Pentagon titkaiért jelölték. Nőként nála több Oscart csak Katharine Hepburn nyert, összesen négyet.

Fotó: Jason Merritt / Getty Images

Heath Ledger 2009-ben posztumusz Oscart kapott a Joker-alakításáért. A családja vette át a díjat.

Fotó: Kevin Winter / Getty Images

A divat terén az énekesnő, Björk alkotta a legemlékezetesebbet. Hattyúnak öltözött 2001-ben.

Mirek Towski / FilmMagic / Getty Images

Cher 1988-ban hasonlóan merész estélyiben kapott Oscart a Holdkórosokért.

Fotó: Getty Images

John Travolta kínos csókja Scarlett Johansson arcára 2015-ben.

Fotó: Kevin Mazur / WireImage

Egy baki 2013-ból. Jennifer Lawrence a Napos oldalért kapott díjért menet bukott orra.

Fotó: Kevin Winter / Getty Images

Jennifer Lawrence az Oscar kedvence, szintén 2013.

Fotó: Jason Merritt / Getty Images

2014-ben Lawrence a fotósok kedvéért akarta elvenni Lupita Nyong’o szobrát a 12 év rabszolgaságért.

Fotó: Christopher Polk / Getty Images

Pizza mindenkinek 2014-ben.

Fotó: Kevin Winter / Getty Images

A világ leghíresebb szelfije. Balrój jobbra: Jared Leto, Jennifer Lawrence, Meryl Streep, Ellen DeGeneres, Bradley Cooper, Peter Nyong’o Jr., Channing Tatum, Julia Roberts, Kevin Spacey, Brad Pitt, Lupita Nyong’o és Angelina Jolie.

Fotó: Ellen DeGeneres / Twitter via Getty Images

Kiemelt kép: Kovács Tamás / 24.hu

Olvasói sztorik