Sport

A bundázás is téma volt a sportminiszterek értekezletén

Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportpolitikáért felelős államtitkára képviselte hazánkat a sportminiszterek belgrádi értekezletén.

“Magyarország támogatja egy új Európa Tanács (ET) Egyezmény létrehozását a match-fixing (bundázás) elleni harc kapcsán, hiszen az Európa Tanács tavaly elfogadott  ajánlásán alapuló Egyezmény növelheti a hatékonyságot” – idézte a NEFMI csütörtöki közleménye Czene Attilát, aki úgy véli: az egyezmény a hosszú távú fenntarthatóságot biztosíthatná, ezen túlmenően pedig erősítené a tagállamok elkötelezettségét azáltal, hogy “az aláírók folyamatosan nyomon követhetnék a dokumentumban foglaltak betartását”.

A magyar sportdiplomata a NEFMI tájékoztatása szerint ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy ilyen monitorozás jelenleg is zajlik a két meglévő európa tanácsi – a doppingolás, illetve a nézőtéri vandalizmus elleni – egyezmény esetében.

Czene hozzátette, az ellenőrző testületek munkájában a NEFMI sportért felelős államtitkársága is részt vesz, majd annak a reményének adott hangot, hogy az új ET-egyezmény idővel “más kontinensek tagállamait is egy közösségbe hívja”.

A jelen lévők tárgyaltak az úgynevezett Európai Sport Részegyezményről (EPAS) is. A konzultáción elhangzott: “Magyarország fontosnak tartja, hogy az európai 47 tagállam többsége csatlakozott a Részegyezményhez. Hazánk alapító tagja volt az EPAS-nak és igen aktívan dolgozik az alapítás óta eltelt időszakban is.”

A kétévente esedékes tanácskozáson Czene Attila már második alkalommal vett részt, 2010-ben, Bakuban is ő képviselte Magyarországot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik