Belföld

Ötszáz egyetemi oktató száll szembe Orbánnal

512 ember és 8 szervezet fogalmazott meg egy petíciót, melyben azt írják:

Kiállunk Melegh Attila szociológus, egyetemi docens mellett, akinek tényszerű állításait és egy civil szervezettel való kapcsolatát a politikai kampány céljainak érdekében kiforgatták.

A petíció címe a „Nyilatkozat a tudomány, a civilek és a közbizalom védelmében”, az aláírók pedig egyetemi oktatók és szakkollégiumok, köztük Chickán Attila, Balázs Zoltán, az MTA Politikatudományi Intézet vezetője és az MTA Kisebbségkutató Intézet vezetője is – írja a Heti Válasz.

Melegh Attila még 2015-ben az Origónak nyilatkozott, szavait pedig most politikai környezetben használták fel a lapban újra. Nyilatkozatát a miniszterelnök is felhasználta évértékelő beszédében, úgy fogalmazott, „szinte mindenhonnan olyanok érkeznek hozzánk, akik jobbak, mint a hazai népesség”.

A petícióban azt írják:

Melegh Attila Magyarország külföldön született népességével kapcsolatban egy korábbi lapinterjúban megfogalmazott megállapításait a migránsellenes kormányzati kommunikáció ellenségképéhez igazították, és ehhez a kutató arcképét ismételten felhasználták. (Origo 2018. 01.23.; Halász János sajtótájékoztató, 2018. 01. 24.; Orbán Viktor évértékelő, 2018. 02. 18.; Fidesz kampány videó 2018. 02. 21.).

Az aláírók leszögezték, elutasítják, hogy a tudományos kutatási eredményeket, kutatói nyilatkozatokat gyűlöletkeltésre, a társadalom megosztására és közvetlen kampánycélra használják.

A petíciót aláíró nyolc szervezet a következő: Budapesti Könyvszemle (BUKSZ) Szerkesztőség, ELTE Angelusz Róbert Társadalomtudományi Szakkollégium, Helyzet Műhely, Magyar Szociológiai Társaság Elnökség, Mérei Ferenc Szakkollégium, Rajk László Szakkollégium, Társadalomelméleti Kollégium, Új Egyenlőség szerkesztősége.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik