Élet-Stílus

Szoptató nőt rakott a címlapra egy indiai magazin, felrobbant az internet

A Kerala állambeli Grihalakshmi magazin címlapján hozott le egy szoptató nőt, a képhez pedig a következő szöveget csatolták:

Anya üzeni Keralának – ne bámulj, szoptatni szeretnénk.

A magazin szerkesztője megerősítette, az akcióval a nyilvános szoptatás helyzetére szeretnék felhívni a figyelmet, ami még mindig hatalmas probléma világszerte.

Egy hónapja egy férfi osztott meg egy képet az épp szoptató feleségéről, hogy párbeszédet kezdeményezzen a nők nyilvános szoptatásáról. Az eredmény az lett, hogy a nő internetes zaklatás áldozatává vált, férfiak és nők részéről egyaránt. Ezért döntöttünk úgy, hogy figyelmet szentelünk ennek a problémának

– nyilatkozta Moncy Joseph, a magazin főszerkesztője a BBC-nek.

A baj nem is ezzel van, hanem azzal, hogy a képen szereplő modell, Gilu Joseph igazából nem anya, csak a fotózás miatt vette fel a gyermeket.

Az interneten többen bírálták ezért a kezdeményezést, volt aki úgy fogalmazott: egy szoptató nőt rakni a címlapra, mikor valójában egy modell veszi fel a gyereket, nem más mint olcsó szenzáció és kizsákmányolás.

A modell később reagált a vádakra magát és a döntését is megvédve.

Rengeteg kritikára számítottam, de eldöntöttem, hogy elviselem azokért a nőkért, akik csak büszkén és szabadon szeretnének szoptatni szeretnének

-mondta el a BBC-nek Gilu Joseph.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik