Sport

Sakkháború lehet a Safarov-ügyből

sakk (sakk)
sakk (sakk)

A Bors szerint az azeri baltás gyilkos kiadatása kihathat a sakkolimpiára is.

A lap szerint előfordulhat, hogy az isztambuli versenyen összekerülnénk az örményekkel is, de immár kérdéses, hogy leülnek-e velünk egyáltalán játszani.

A nemzetközi sakkberkekben járatos Kállai Gábor nem tart ettől, hiszen az örmények az „ősellenség” azeriekkel is mindig játszottak. Ráadásul köztudott, hogy éljátékosunk, Lékó Péter felesége, Szonja örmény. Apja, az örmény válogatott szövetségi kapitánya. Arsak Petroszjan aligha mondaná a csapatának, hogy a veje ellen ne játsszanak – tette hozzá a szakember.

A Bors szerint ugyanakkor mindezt akár felül is írhatja, hogy az Örmény Sakkszövetség elnöke az a Szerzs Szargszján, aki „főállásban”, Örményország elnöke és elrendelte a diplomáciai kapcsolatok felfüggesztését Magyarországgal.

A lap a hivatalos örmény álláspontra is kíváncsi volt, de a lap újságírójával egy diplomata nyersen közölte: magyar újságírókkal nem állhatnak szóba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik